Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A találkozó zárónyilatkozatában - közölte a tagállamok csúcsvezetőit tömörítő testület vezetője - határozottan elítélték, hogy Oroszország megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét, mégpedig anélkül, hogy ezt kiprovokálták volna. Felszólították Oroszországot, hogy vonja vissza erőit állandó állomáshelyükre, és haladéktalanul tegye lehetővé nemzetközi megfigyelők eljutását a helyszínre.

Van Rompuy (képünkön) beszámolt arról is, hogy az unió támogatja az Oroszországot is magában foglaló G8 országcsoport következő csúcstalálkozójára való előkészületek felfüggesztését.

Ha a békés, tárgyalásos rendezés érdekében az elkövetkező napokban nem történik érdemi előrelépés - folytatta -, akkor újabb szankciókat fognak elfogadni Oroszországgal szemben, így például vízumtilalmi és vagyonbefagyasztási intézkedéseket hoznak, illetve lemondják a következő EU-orosz csúcstalálkozót. Ha pedig az oroszok további lépéseket tesznek a helyzet destabilizálása felé, akkor annak "súlyos és messzire ható következményei" lesznek az EU-orosz viszonyra nézve, beleértve széles körű gazdasági következményeket is.

"Ez jól mutatja, hogy az Európai Unió a végsőkig kitart álláspontja mellett, hogy nem szabad a politikai kérdéseket összekeverni a gazdasági kérdésekkel, és el kell különíteni a gazdasági együttműködést a politikai konfliktustól ameddig lehet" - húzta alá Orbán Viktor kormányfő.

Vizsgáljanak ki minden erőszakcselekményt

Herman Van Rompuy nagyra értékelte, hogy Ukrajna tárgyalásos rendezésre törekszik. Leszögezte, hogy a Krím félsziget jogállásáról a krími hatóságok által kiírt népszavazás ellentmond az ukrán alkotmánynak, és nélkülöz minden jogalapot.
A zárónyilatkozat hangsúlyozta, hogy az EU részt kíván venni azokban a többoldalú mechanizmusokban - kapcsolattartó, illetve összehangoló csoportban -, amelyek készek a helyzet további éleződésének a visszafordítására, és célul tűzik ki a felek közötti bizalom kiépítését, Ukrajna területi épsége és szuverenitása fölötti őrködést, valamennyi polgár megvédését a fenyegetésektől, a kisebbségek jogainak megvédését, a szabad és tisztességes választások előkészítésének támogatását, illetve a megállapodások és kötelezettségvállalások teljesítésének a figyelemmel kísérését.

Az unió a zárónyilatkozat szerint arra bátorítja az ukrán hatóságokat, hogy "befogadó jellegű folyamat révén" biztosítsák a szabad és tisztességes választások megtartását, lépjenek előre az alkotmányreform terén, és vizsgáljanak ki minden erőszakcselekményt.

Sürgős lett a társulási megállapodás

"Folytatódniuk kell az erőfeszítéseknek annak érdekében, hogy kinyújtsák a kezüket valamennyi ukrajnai régió és lakosságcsoport felé, és hogy biztosítsák a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak teljes védelmét, támaszkodva az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakértelmére" - áll a zárónyilatkozatban.
Angela Merkel német kancellár - külön tartott saját sajtótájékoztatóján - felszólította Oroszországot, ne akadályozza tovább a nemzetközi kapcsolattartó csoport megalakítását.

Az unió - közölte Herman Van Rompuy - sürgős kérdésként kezeli az EU-ukrán társulási megállapodás ügyét, és annak a politikai jellegű fejezeteit "nagyon hamarosan" aláírják. Ugyanerről szólva Merkel "a következő néhány napon vagy héten belül" valószínűsítette az aláírást.

Az unió tehát a társulási megállapodás politikai elemeit már ezzel a mostani ukrán kormánnyal, a május 25-i választások előtt kívánja tető alá hozni. A mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás ügyét - ami eredetileg a társulási megállapodás része - ettől elkülönítve kezelik majd, de megerősítették, hogy ezt is alá kívánják majd írni.

Kell az IMF pénze is

A csúcsvezetők támogatásukról biztosították az Ukrajna megsegítésére hivatott pénzügyi intézkedéscsomagot, amelyet az EU központi javaslattevő intézménye, a José Manuel Barroso által vezetett Európai Bizottság dolgozott ki. A zárónyilatkozatban a csúcsvezetők megállapították: a Nemzetközi Valutaalap támogatása életbevágó fontosságú lesz az uniós segítség folyósításához. Az azonnali prioritás az ukrán makrogazdasági stabilitás helyreállítása, egészséges fiskális, monetáris és árfolyam-politika révén. Merkel külön hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az anyagi támogatás gyorsan eljusson Ukrajnába.

Orbán a vízummentesség mellett

A magyar érdek az ukrajnai válsággal kapcsolatban változatlan, egy demokratikus, a saját lábán álló Ukrajnában vagyunk érdekeltek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozót követően.

A kormányfő közölte: Magyarország olyan Ukrajnában érdekelt, amelyben az ott élő magyarok biztonságban érezhetik magukat. A kormányfő ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogadja el, illegitim döntésnek tartja annak a törvénynek az eltörlését, amely az ukrajnai kisebbségek számára biztosítja a hivatalos anyanyelvhasználat lehetőségét.
Orbán Viktor ismertette, hogy az ukrán miniszterelnök az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélésen több kérést fogalmazott meg ukrán részről, amelyeket az uniós vezetők lényegében maradéktalanul teljesítettek.

Arszenyij Jacenyuk a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás kettéválasztását kérte, valamint azt, hogy a politikai társulásról előbb alá lehessen írni a megegyezést, a szabadkereskedelmi egyezmény részleteit pedig további tárgyalásokon lehessen tisztázni. Jacenyuk azt a kérést is megfogalmazta, hogy az EU ne kösse a május 25-re kitűzött választásokhoz a megállapodás aláírását.

A kormányfő ismertette, hogy az uniós vezetők arról is tárgyaltak, milyen kézzelfogható ajánlatot tehetnek az ukránok számára a diplomácia lépéseken túl, ő pedig amellett foglalt állást, hogy meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ez nem pusztán politikai szándék kérdése, hanem számos feltétel teljesülését követeli meg. Mint elmondta: ő személyesen is ennek gyors és lehető legegyszerűbb módon való megadását javasolta.

Ide nekünk az amerikai, de legalább az északi-tengeri gázt

Orbán Viktor ismertette, hogy az EU állam- és kormányfői arról is szót ejtettek, hogy az Egyesült Államok exportszabályozása jelenleg tiltja a földgáz kivitelét. Ezt Amerikának meg kellene szüntetnie, hogy az EU országai ezáltal új forrásból juthassanak energiához, elősegítve ezzel az orosz földgáztól való függetlenedést.

A miniszterelnök ehhez kapcsolódóan azt is bejelentette: hamarosan "új nap kel majd fel a magyar energiagazdálkodás történetében", mert még ebben a hónapban átadják a Szlovákiát Magyarországgal összekötő földgáz-kapcsolatot, amelyen eleinte próbaüzem indul, majd 2015. január 1-jétől száz százalékosan üzemelni kezd.

Az ukrajnai konfliktus miatt összehívott csúcsértekezlet után a kormányfő ismertette, hogy ezzel az úgynevezett interkonnektorral összeköttetés nyílik egészen a csehországi földgázvezetékekig, amelyekben már nem orosz, hanem más forrásból származó, főleg északi-tengeri gáz található, és így lehetővé válik, hogy Magyarország ne csak orosz földgázhoz juthasson hozzá.

"A próbaüzem már megkezdődik ennek a hónapnak a végén, ami azt jelenti, hogy persze némi kockázattal, de ha kell, ha úgy adódna, hogy megszorulnánk, akkor az azonnal használható és igénybe vehető" - közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor az Oroszországgal szemben bevezetett fokozatos uniós szankciókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy amit Oroszország tett, vagyis, hogy gyakorlatilag leválasztotta Ukrajnáról a Krím félszigetet, azt nem lehet másnak, csakis agressziónak minősíteni, az Európai Uniónak pedig erre választ kell adnia.

A csúcs után kiadott közlemény tanúsága szerint az Európai Unió első lépésként felfüggeszti Oroszországgal a vízumkönnyítésről és az új partnerségi megállapodásról szóló tárgyalásokat, majd második lépésként, ha a békés, tárgyalásos rendezés érdekében az elkövetkező napokban nem történnek érdemi lépések, akkor célzott beutazási tilalom bevezetése és vagyonbefagyasztás is napirendre kerülhet, és a következő EU-orosz csúcstalálkozót is lemondhatják. Harmadik lépésként a nyilatkozat szerint széles körű gazdasági, kereskedelmi szankciók bevezetése is szóba jöhet abban az esetben, ha az oroszok további lépéseket tesznek a helyzet destabilizálása felé.