Az Európai Bizottság örül annak, hogy bizonyos különbségek ellenére az unió és az Egyesült Államok ragaszkodnak a Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök, valamint az amerikai elnök között 2018 júliusában létrejött megállapodáshoz, amely megakadályozhatja a tarifák mindkét irányba való bevezetését - írta a neve elhallgatását kérő szóvivőre hivatkozva az MTI.

Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos az egyik közösségi oldalra feltöltött üzenetében azt írta, elutasítja azt az állítást, hogy az uniós autóexport nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene az Egyesült Államokra. Az EU kész egy korlátozott kereskedelmi megállapodás megtárgyalására, beleértve az autóipart is, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak betartása mellett.

Peter Altmaier német szövetségi gazdasági miniszter Berlinben, újságíróknak azt nyilatkozta, Németország sajnálja, hogy Washington úgy véli, az európai autók behozatala nemzetbiztonsági kockázatot jelent számára. Reményét fejezte ki, hogy a védővámok elhalasztása megakadályozhatja az Egyesült Államok és az EU közötti kereskedelmi konfliktus kiújulását.

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a CNBC amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában "bölcs döntésnek" nevezte a halasztását, amely negatív következményekkel járó kereskedelmi háborúhoz vezetett volna.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne kelljen a szankciók logikáját használni - fogalmazott a francia gazdasági miniszter.

A Fehér Ház pénteki közleménye szerint Donald Trump 180 nappal elhalasztotta a döntést a pótvám esetleges bevezetéséről, hogy több időt hagyjon az Európai Unióval és a Japánnal folytatott kereskedelmi tárgyalásokra.

A korábban beígért vámtarifák bejelentésére megjelölt határidő szombaton járt volna le. A tervezett védővámok a legnagyobb mértékben a német autógyártást sújtották volna, hiszen az Európai Unió gépkocsiexportjának nagyon nagy része a német autógyárakból származik.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium három hónappal ezelőtt, február közepén terjesztette elő vonatkozó jelentését a Fehér Háznak. Ebben kimondta, hogy álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nagymértékű jármű- és alkatrészimport az Egyesült Államokban. Ez alapján az elnök védővámokat rendelhet el, mint tette tavaly az acél- és alumíniumáruk esetében is.

A kereskedelmi tárgyalások az Európai Unióval és Japánnal már megkezdődtek, de még a kezdeti szakaszban vannak, és szakértők szerint az amerikai kormányzatnak még időre van szüksége, mielőtt dönt az esetleges vámokról - írta az MTI.