Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Az EFSI új munkahelyeket teremtett és csökkentette az egyenlőtlenségeket" - mondta José Manuel Fernandes néppárti jelentéstevő. Udo Bullmann szociáldemokrata képviselő hangsúlyozta: "javítjuk, modernizáljuk és a szegényebb régiók számára könnyebben elérhetővé tesszük az alapot".

A tagországok nagyköveti szinten november elején ütötték rá a pecsétet a két uniós társjogalkotó, az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács közötti megállapodásra - írja az MTI. (Olyan lesz az EU, mint egy hagyma - itt az új vízió.)

A 2015-ben útjára indított, eredetileg három évre tervezett beruházásösztönző intézkedéscsomagot 2020-ig hosszabbítják meg, amivel a várakozások szerint legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.

A Juncker-terv lényege, hogy az unió büdzséjéből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításába.

Novemberi közlés szerint az EFSI eddig 49,6 milliárd euró támogatással több mint 250 milliárd eurót mozgósított az EU-ban. Az Európai Bizottság azt közölte, hogy ezen beruházásokból körülbelül 528 ezer kis- és középvállalkozás fog profitálni.