A valutaalap első embere ezt szombaton az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési fórumon mondta újságíróknak Jokohamában, Japánban a Marketwatch tudósítása szerint. 


Mint mondta, Írország adósságproblémája nehéz helyzetet teremtett, de az ország problémáját nem látja a görögországihoz hasonlónak. Ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy lehet megoldást találni erre a helyzetre.


Pénteken az ír pénzügyminiszter cáfolta azokat a pletykákat, miszerint az országnak pénzügyi mentőövre lenne szüksége. Az ír állampapírok hozama az elmúlt három hétben először estek ennek hatására. A hozamok ugyanis október óta hatalmasat ugrottak a pénzügyi segítség körüli pletykák hatására.


Az ír miniszteri cáfolat mellett európai tisztviselők is arról próbálták meggyőzni a befektetőket, hogy még ha Írország pénzügyi segítséget kér is, akkor sem kell leírniuk az adósságot.