A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója arra buzdította Németországot, hogy beruházásainak növelésével segítsen fellendíteni az eurózóna halovány gazdasági teljesítményét. Christine Lagarde egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy az egész eurózónában további szerkezeti reformokat kell végrehajtani.

A Radio Classique című francia rádióban hétfőn sugárzott nyilatkozatában Lagarde rámutatott, hogy Németország az euróövezet egyik olyan ritka tagállama, amelynek van költségvetési mozgástere. Az Angela Merkel vezette német kormány már tervezi a bérek emelését és a közlekedési infrastruktúrába való nagyobb állami beruházásokat, mindazonáltal a valutaalap álláspontja szerint Németország, saját érdekében is, ennél többet tud tenni, hogy ösztönözze a fogyasztást és elősegítse a gazdasági fellendülést úgy belföldön, mint az eurózóna egészében - mondta.

A Les Échos című francia napilapban hétfőn megjelent interjújában az IMF vezérigazgatója azt javasolta, hogy Németország a következő négy évben a tervezett 0,2 százalék helyett bruttó hazai termékének (GDP) 0,5 százalékát fordítsa közlekedési beruházásokra. Ezenkívül Németország a magasabb bérkiáramlással támogatni tudná az euróövezeti gazdaság felépülését, mert akkor a német fogyasztók "táplálhatnák" a keresletet.

Lagarde azt is kifejtette, hogy az IMF szerint az euróövezeti országok esetében nem lehet túlzott mértékű megszorításokról beszélni, a költségvetési deficitek csökkentésének tempója minden országban megfelelőnek tűnik. Hangsúlyozta, hogy a deficitek csökkentésére tett ígéreteket be kell tartani, még akkor is, ha az infláció a vártnál alacsonyabban alakul, azt nem lehet ürügyként használni a közkiadások terén szükséges erőfeszítések elhalasztására.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy a világgazdasági növekedés egyszerre "gyenge, törékeny és egyenlőtlen". Több geopolitikai kockázat mellett az is hozzájárul a pénzügyi bizonytalansághoz, hogy bizonyos aktívumok, nem csak részvények, erősen túlértékeltek. "Nem buborékról beszélek" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy a piacszabályozó és -felügyelő szerveknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk erre a jelenségre.