Az infláció ismét visszakerült az ECB látókörébe, ami megnehezíti, hogy tovább folytassa a gazdasági növekedést serkentő politikáját annak ellenére, hogy az adósságválság tovább nyomja az eurózónát a recesszió felé. A jegybank mai előrejelzésében két százalék fölé fogja emelni 2012-es inflációs előrejelzését, miközben az a célja, hogy kissé két százalék alatt tartsa a pénzromlás ütemét.

Ezért a Bloombergnek nyilatkozó elemzők túlnyomó többsége nem számít a bank egy százalékon álló alapkamatának mérséklésére. Ezen az sem változtat, hogy az ECB valószínűleg kénytelen lesz csökkenteni az eurózóna GDP-növekedésére adott prognózisát. Mario Draghi bankelnök kommentárja nem lesz valami pozitív, az európai jegybank idén már második éve nem tudja majd tartani inflációs célkitűzését, miközben a gazdasági kilátások sem lettek sokkal jobbak - összegzi a bank mai kamatdöntő ülése előtti helyzetet Klaus Baader, a Société Generale eurózóért felelős vezető közgazdásza.

Makacs számok

Az ECB az elmúlt hónapokban összesen ezermilliárd eurót pumpált az európai bankrendszerbe, hogy elkerülje a hitelezés lefagyását. Eközben azzal kell szembenéznie, hogy az Irán körüli politikai konfliktus miatt az olaj ára hat százalékkal emelkedett idén és az eurózóna 17 tagországából hat recesszió elé néz 2012-ben.

Az övezet inflációja évi 2,7 százalékos ütemre gyorsult februárban, és még az éltanulónak számító Németországban is 2,5 százalékra ment fel. A térség gazdaságai közötti szélesedő különbségek önmagukban megnehezítik az egységes monetáris politikai kialakítását, ez újabb érv amellett, hogy ha nincs nyomos ok a határozott beavatkozásra, akkor inkább ne tegyen semmit - érvelnek elemzők.

Elszigetelt enyhítés

A Bank of England a várakozások szerint szintén nem változtat 0,5 százalékon álló alapkamatán, de megerősíti elkötelezettségét további 50 milliárd font (79 milliárd dollár) értékű kötvény felvásárlására májusig. A brit jegybank a múlt hónapban emelte 325 milliárd fontra monetáris enyhítési programjának keretösszegét.