A fogyasztói árak a kiigazítatlan adatok szerint 0,1 százalékkal emelkedtek az elmúlt 12 hónapban, ami 2009 ősze óta a legkisebb emelkedésnek tekinthető. A szezonálisan kiigazított értékek alapján viszont 0,1 százalékos mérséklődést mutattak októberben, ami pedig április óta az első esés a munkaügyi minisztérium szerint.

Az energiaárak 1,5 százalékkal estek, ezen belül is a legnagyobb mértékben, 2,9 százalékkal az üzemanyagárak csökkentek. Az élelmiszerárak viszont 0,1 százalékkal emelkedtek, ami a szeptemberihez hasonló ütem. A maginfláció 0,1 százalékkal emelkedett októberben.

A MarketWatch által megkérdezett elemzők stagnálást vártak, míg a maginflációra 0,2 százalékos növekedést.

Az infláció mérséklődése vélhetően az üzemanyagárak csökkenésének tudható be, de azt is mutathatja, hogy az amerikai gazdaságban szinte egyáltalán nincs inflációs nyomás - állapítja meg a Marketwatch.

Az alacsony infláció lehetővé tette, hogy fenntartsa a gazdasági ösztönző programját, néhány jegybankár pedig az alacsony pénzromlási ütemet annak igazolásaként is értelmezi, hogy a Fed fenntartsa a jelenlegi politikáját még több hónapon keresztül. Eközben a reál, vagy inflációval  kiigazított órabérek 0,2 százalékkal 10,31 dollárra emelkedtek októberben, míg az elmúlt 12 hónapban a reálbérek 1,3 százalékos növekedést mutattak, ami az egyik oka, amiért az amerikai gazdaság nem tud kitörni az alacsony növekedésből. Vagyis a MarketWatch szerint nincs elég belső kereslet a gyorsabb növekedéshez.