Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A támadás célpontjává vált hotelt a választási bizottság bázisaként használták. Az Iszlám Állam (IÁ) terrorhálózat helyi szervezete jelentkezett a merényletek elkövetőjeként.
A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy a három támadó egyike egy pokolgéppel megrakott autóval próbált meg a szállodának hajtani, de a biztonsági erők tagjai tűz alá vették, aminek következtében a levegőbe repült, mielőtt elérte volna célját.

Két társa bejutott az épületbe. Egyikük robbanóanyaggal megrakott mellényt viselt. A konyháig jutott el, ahol tűzharcba bocsátkozott az őt feltartóztató rendőrökkel és katonákkal, majd felrobbantotta magát. A harmadik támadó feljutott az egyik szobába, ahol "válogatás nélkül lövöldözni kezdett, aminek következtében az egyik bíró életét vesztette" - áll Mohamed Szamír szóvivő közleményében.

Az al-Vafd című napilap honlapján közölte az áldozatok névsorát. Értesülése szerint Omar Mohamed Gádd 38 éves bírót a felső-egyiptomi Szóhág tartományból rendelték az egyik el-arísi szavazóhelyiségbe. Az igazságügyi minisztérium később bejelentette egy második bíró, Omar Musztafa Haszani halálát is. Egyelőre nem világos, hogy az egyik megsebesült felügyelőről van-e szó, aki belehalt sérüléseibe.

Az egészségügyi minisztérium eredetileg négy halottról számolt be, köztük két polgári személyről. A hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a 12 sebesült között rendőrök, katonák és civilek is vannak. A CBC egyiptomi hírtelevízió által közvetített felvételeken megrongált bútorokat, golyózáportól átlyuggatott falakat, vértócsákat és üvegszilánkkal borított termeket lehetett látni. Az épületen kívül készült képeken a bejárathoz vezető úton felrobbantott jármű darabjai látszódnak a szálloda közvetlen közelében.

A környéket tűzszerészek vizsgálják, mivel fennáll a veszély, hogy az elkövetők további robbanószerkezeteket is elhelyeztek. Biztonsági okokból hivatalosan nem ismertették, hogy melyik szállodáról van szó, mindössze annyit közöltek, hogy a Földközi-tenger partján áll. Az Iszlám Állam egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) ugyanakkor megnevezte a szállót; az interneten terjedő közlemény szerint a Swiss Innről van szó.

A dzsihadisták állítása szerint a "hadműveletet arra válaszul hajtották végre, hogy a hitehagyott egyiptomi hadsereg muzulmán nőket tartóztat le, illetve molesztál a katonai ellenőrzőpontokon." A támadásokat egy nappal azután hajtották végre, hogy Egyiptomban véget ért a második szabad parlamenti választások utolsó szakasza.
Hétfőn robbantás végzett a rendvédelmi erők egyik tagjával a Sínai-félsziget egy másik településén, Seik-Zuveidben. Egy házi készítésű robbanószerkezet repült a levegőbe, amikor a rendőrség egy járőrautója elhaladt mellette. A robbanásban két rendőr megsebesült.

A Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket a Vilájat Színáa fellegváraként tartják számon. Megfigyelők szerint a történtek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági erők valóban urai-e a helyzetnek a konfliktuszónában, és az ország más vidékein.

A CBC hírtévé ugyanakkor a támadókat feltartóztató biztonságiak teljesítményét emelte ki, amely nélkül valószínűleg nagyobb lett volna a vérontás. A választások biztonságára csak az említett környéken hatezer katona vigyázott, a légtérben Apache típusú katonai helikopterek köröztek, a vidéket ejtőernyősök és a hadsereg kommandós egységei pásztázták.

Mindez ráadásul három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. A Sínai Tartomány órákkal a Sarm-es-Sejkből felszállt gépet ért szerencsétlenség után bejelentette, hogy a dzsihadisták által a fedélzetre juttatott bomba okozta a tragédiát.
Ez utóbbi változatot Moszkva megerősítette, Washington és London pedig valószínűnek nevezte. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát. Egyiptomi illetékesek szerint a vizsgálatok akár évekig is eltarthatnak.