Féléves kitekintésükben azonban az elemzők hozzátették, hogy az amerikai gazdaság javulása máshol is táplálhatja a növekedés szerény gyorsulását az év vége felé. A szervezet harminc tagországának átlagában a GDP jövő évi növekedését 2,8 százalékra becsülték, a tavalyit pedig 4,1 százalékra. Úgy vélték, hogy a kisebb növekedés és a tavalyihoz képest csökkenő olajárak fékezik viszont az inflációt. Az OECD szerint idén az amerikai gazdaság 1,7 százalékkal bővül a tavalyi 5,0 százalék helyett. Novemberben még 3,5 százalékot jósolt idénre a szervezet az Egyesült Államoknak. Csütörtökön azt írták az OECD szakértői, hogy a könnyített pénzügypolitika hatása az év második felében már jelentkezik az amerikai fellendülésben. A szakértők mindazonáltal a kockázatok közé sorolták az amerikai háztartások adósságának növekedését és a részvényárak további esését. Ezek a tényezők erősen csökkenthetik a lakossági fogyasztást, és ezen csak még nagyobb kamatcsökkentésekkel lehet segíteni - írták. A vállalatvezetőknek azt tanácsolták, hogy fogják vissza a beruházási terveket, miután a tavalyi fejlett technológiai mámorban sok cég túlköltekezett, és a kijózanodást elbocsátások és romló profit-előrejelzések követték. Az OECD az amerikai gazdaság lassulását okozta a világkereskedelem bővülésének erős lassulásáért, amit főleg Kanada, Mexikó, Japán és a felzárkózó ázsiai gazdaságok - köztük Dél-Korea - szenvedtek meg. Japánnak erre az évre 1,0 százalékos növekedést jósolt a szervezet, a tavalyi 1,7 százalékos ütem után. Novemberben még 2,3 százalékos GDP-bővülést várt az OECD Japántól erre az évre. Ha nem lesznek külső eredetű megrázkódtatások, úgy az európai gazdaságok kilátásai egészségesek maradnak, bár itt is lassulásra kell számítani. A 12-tagú euróövezetnek idénre 2,6, jövőre 2,7 százalékos átlagos növekedést jósoltak. Novemberben még 3,1 százalékra tartotta a szervezet az idei növekedés lehetőségét az euróövezetben. Ha az inflációs nyomás alábbhagy, az Európai Központi Bank egészen biztosan csökkenti kamatát - írták az elemzők. Úgy vélték, hogy az euró november óta tartó szilárdsága, az olajárak csökkenése és a kevésbé lendületes külső környezet már rövid távon csökkenti az inflációs nyomást az eurózónában. Így további kamatcsökkentésekre is lesz lehetőség, ha a gazdaság érezhetőbben lassul a vártnál. Németországnak a tavalyi 3,0 százalék után idénre 2,2 százalékos, jövőre 2,4 százalékos GDP-növekedést jósolt az OECD. A német gazdaság jövője továbbra is az exportpiacoktól függ. Az amerikai hatásnak leginkább ellenálló francia gazdaságnak a tavalyi 3,2 százalék után erre az évre 2,6 százalékos, jövőre 2,7 százalékos növekedést valószínűsített a szervezet féléves kitekintése. Az euróövezetbe nem tartozó Nagy-Britanniában idén várhatóan 2,5, jövőre 2,6 százalékos lesz a gazdasági növekedés a tavalyi 3,0 százalék után. A betegeskedő török gazdaságnak idén 4,2 százalékos visszaesést jósolt az OECD, a tavalyi 7,2 százalékos növekedés után. Jövőre azonban már 5,2 százalékos bővülés várható Törökországban - tették hozzá az elemzők. Oroszországban a növekvő hazai energiaárak és az erős rubel miatt idén 3,0 százalékra lassul a gazdasági növekedés a tavalyi 7,7 százalékról - vélekedtek az OECD elemzői.