Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy az eddigi "AA mínusz/A-1 plusz"-ról egy fokozattal "A plusz/A-1"-re rontotta a devizában és a hazai valutában fennálló szaúdi államadósság besorolását. Az új szuverén osztályzat is még az elsőrendű befektetői ajánlású kategóriában van, de az S&P további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben a rontott besoroláson is.

A hitelminősítő az indoklásban kiemelte, hogy várakozása szerint a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított szaúdi államháztartási hiány az idén eléri a 16 százalékot a tavaly mért 1,5 százalékos deficit, illetve a két éve elért 7 százalékos többlet után.

A Standard & Poor's hangsúlyozza, hogy Szaúd-Arábia államháztartási egyenlege a 2013-ban zárult tíz évben évente átlagosan 13 százalékos többletet mutatott. A cég várakozása szerint ugyanakkor ha az olajárak nem emelkednek érdemben, akkor a szaúdi államháztartás GDP-arányos hiánya még jövőre is 10 százalék, 2017-ben 8 százalék, 2018-ban pedig 5 százalék lesz, akkor is, ha a szaúdi kormány végrehajtja a tervezett költségvetési konszolidációs lépéseket.

Az S&P elemzői szerint az államháztartási egyenleg várható idei romlásának puszta mérete, valamint az, hogy a költségvetési bevételek 80 százaléka a szénhidrogénszektortól függ, a szaúdi közfinanszírozási rendszer sérülékenységére utal.

A hitelminősítő előrejelzése szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti átlagára a 2015-2018-as időszakban is csak 63 dollár lesz. A Standard & Poor's számításai szerint ez azt jelenti, hogy a szaúdi kormány GDP-arányos bevételei ebben az időszakban nem fogják meghaladni a 30 százalékot a tavaly mért 40 százalék után.

Más nagy londoni házak sem számolnak az olajárak jelentősebb felfutásával a következő években, sőt egyes prognózisok szerint jövőre további árcsökkenés várható.

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdaságelemző és előrejelző intézete Londonban ismertetett új prognózisában közölte: a Brent esetében 2015 egészére 53 dolláros, 2016-ban 60 dolláros hordónkénti átlagos árfolyamot vár.

Az EIU várakozása szerint a Brent hordója 2017-ben átlagosan 73 dollárba kerül majd, de a ház hangsúlyozta, hogy ez is messze elmaradna a 2010-2014 közötti időszak árszintjeitől.

Az EIU szerint az OPEC-csoport továbbra is növekvő kínálata és az változatlanul magas amerikai kínálat együtt arra vall, hogy a globális nyersolajpiacra a jövő év jelentős részében is a kínálati bőség lesz jellemző, miközben a kereslet csökken.
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő új, felülvizsgált előrejelzése szerint az olajárak érdemben csak 2017-től kezdenek emelkedni.

Korábbi prognózisaiban a Moody's ezt 2016-ra valószínűsítette, most már azonban azzal számol, hogy jövőre a Brent hordónkénti átlagára még alacsonyabb lesz, mint az idén. A hitelminősítő új előrejelzése 2015 egészére 55 dolláros, 2016-ra 53 dolláros, 2017-re 60 dolláros éves Brent-árfolyamátlagot jósol.