Az orosz szárazföldi hadsereg kész az Ukrajna ellen indítandó hagyományos háborúra, a balti államok ellen pedig a hibrid támadásokra - írta a lengyel onet.pl az amerikai Háborús Tanulmányok Intézetének jelentését idézve. Az európai stratégák úgy vélik, hogy ez pont fordítva történhet meg.

A nyugati vezetőket rendkívül nyugtalanítja a balti államok és Oroszország közti hagyományos háború veszélye, miközben az orosz szárazföldi erők sokkal inkább egy Ukrajna elleni gyors katonai akcióra állnak készen, mind északról, mind keletről - derül ki az amerikai intézet jelentéséből. Miközben ésszerű feltételezni azt is, hogy Moszkva a hibrid háborút Ukrajna ellen tervezi, mert ilyen beavatkozásra számos példa volt, a balti köztársaságok is alkalmasak e taktika alkalmazására.

Erre alapot adnak az ott élő orosz kisebbségek, amelyek folyamatosan célpontjai az orosz kibertámadásoknak. Ezek az országok jórészt hagyományos rendőri-hírszerzési eszközökkel rendelkeznek, nincsenek felkészülve egy komoly destabilizációra.

Az amerikai kutatók azzal támasztják alá álláspontjukat, hogy az oroszok jó néhány parancsnokságot kialakítottak az ukrán határ mentén, ugyanakkor a balti államok közelében nem bővítették katonai kapacitásukat. Az ukrán határ mellett három gépesített alakulat állomásozik, míg a balti határ mentén csak egy, amely nem elegendő egy nagyobb támadásra .

A jelentés szerint az USA-nak és európai szövetségeseinek újra kellene értékelniük az orosz hadsereg felkészültségi állapotát, illetve azokat a tényezőket, amelyek miatt Ukrajna és a balti országok különböző támadások célpontjai lehetnek.

Ukrajna és Oroszország közötti feszültség éleződését mutatja az is, hogy az oroszok már elzárnák a gázcsapokat, melyek a nyugati szomszédjuk felé haladnak.

A fotó forrása: Alexander Nemenov/AFP.