A stáb név nélkül nyilatkozó képviselője a hírt "teljes képtelenségnek" nevezte az Interfax orosz hírügynökségnek. Hozzátette: "Már hozzászoktunk ahhoz, hogy naponta megvádolnak bennünket valamilyen, az ukrán kollégáinkkal szembeni erőszakos fellépéssel".

Az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva az Interfax Ukraina ukrán hírügynökség korábban azt jelentette, hogy a krími orosz hadiflotta ultimátumot intézett a krími ukrán haderőhöz, megadásra szólítva fel azt. Az ukrán hírügynökség arról is jelentett, hogy a krími orosz erők megadásra szólítottak fel két ukrán hadihajót is.

Megszólalt az orosz külügy is

Az orosz külügyminisztérium szerint a NATO-tanács vasárnapi bíráló nyilatkozata nem segíti elő a helyzet stabilizálását Ukrajnában. Az az álláspont, hogy Oroszország veszélyezteti Európa békéjét és biztonságát, "nem segíti elő az ukrajnai helyzet stabilizálását, és csak azokat az erőket bátorítja fel, amelyek az eseményeket a saját felelőtlen politikai céljuk elérésére szeretnék kihasználni" - hangoztatta a minisztérium egy hétfői közleményben. Moszkvában határozottan elutasították, hogy Oroszország felelős lenne a nemzetközi jog megsértéséért és a katonai feszültség erősödéséért a Krím félszigeten. A külügyi közlemény szerint "az Ukrajna szuverenitását és területi egységét fenyegető veszélyt kizárólag az (Oroszországgal szomszédos) országban uralkodó belpolitikai válság idézte elő".

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy "az orosz flotta Krím területén lévő alakulatai nem avatkoznak be az ukrán belpolitika eseményeibe". Az egységek minden mozgása a flotta létesítményeinek biztonsága érdekében történik, hogy "megakadályozzák a szélsőségesek, radikálisok esetleges támadásait honfitársaink ellen" - írták az orosz külügyminisztérium honlapján.

Moszkvában kijelentették, hogy "a tények elferdítése és a feszültség növelése nem járul hozzá az ukrajnai helyzet megszilárdításához és a NATO iránti bizalom helyreállításához".

Időközben Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás alsóházának elnöke a Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott nyilatkozatában közölte, hogy egyelőre nincs szükség az orosz csapatok Ukrajnába küldésére. A politikus azt is kijelentette, hogy van esély az ukrajnai helyzet rendezésre politikai tárgyalások útján.