Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vlagyimir Putyin az Isztambulban hétfőn megkezdődött 23. Energia Világkongresszuson tartott felszólalásában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi helyzetben az egyetlen helyes döntés a kőolajkitermelés korlátozása, sőt csökkentése, ha fenn akarják tartani az olajpiac stabilitását.

Oroszország támogatja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai által szeptember 28-án Algírban kötött megállapodást, amelynek alapján napi 32,5-33 millió hordóra fogják korlátozni a termelést a jelenlegi, becslések szerint 33,24 millió hordós napi szintről - mondta az orosz elnök, aki reményét fejezte ki, hogy az OPEC novemberi bécsi értekezletén az egyes országok konkrét vállalásairól is döntenek.

Az olaj világpiaci ára emelkedésnek indult a nap második felében annak nyomán, hogy a hírügynökségek megszellőztették a várható orosz bejelentést. A New York-i tőzsde nyitásával egy időben az északi-tengeri Brent könnyűolaj decemberi szállításra hordónként (159 liter) 52,78 dollárba került, 1,64 százalékkal nőtt az ára. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 1,69 százalékkal 50,65 dollárra drágult.

Háled ben Abdel al-Faleh, Szaúd-Arábia energetikai, ipari és bányászati minisztere az isztambuli nemzetközi tanácskozást megnyitó beszédében annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az OPEC-tagállamoknak jobban össze kell hangolniuk tevékenységüket az olajpiac stabilizálásának érdekében. A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy nem várható drámai fordulat, csak nagyon enyhe kiigazítás. Várakozásai szerint a kőolaj világpiaci ára már akár októberben, de legkésőbb az év végére eléri a 60 dollárt hordónként.

Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezérigazgatója újságíróknak nyilatkozva arról beszélt, hogy az olajpiac a termelők beavatkozása nélkül is egyensúlyba kerülhet jövőre. Ha viszont az olajkitermelő országok közös intézkedéseket tesznek, a piac kiegyensúlyozódása felgyorsulhat.

A tanácskozást rendező Energia Világtanács legfrissebb jelentése szerint a világ egy főre jutó energiaigénye már 2030-ra eléri csúcspontját, majd csökkenésnek indul, köszönhetően a technológiai fejlődésnek, a kormányzati energetikai politikáknak és a gazdasági növekedés lassulásának. A szakértők által felvázolt három jövőkép mindegyikében közös, hogy megváltozik az energiafogyasztás modellje, és miközben az elektromos áram iránti kereslet 2060-ra megduplázódik, a fosszilis üzemanyagok használata erősen csökken. A legnagyobb mértékben a nap- és a szélenergia tör előre: az áramtermelésben a jelenlegi 4 százalékról 20 és 39 százalék közé emelkedhet részaránya.