Az új vezető kezében Európa jövője

Többlépcsős tervvel állt elő az Európai Bizottság a közös európai valutát használó országok szorosabb integrációjával kapcsolatban - szemben több korábbi ötlettel ez a koncepció megvalósíthatónak látszik. Segítségével elkerülhető az alternatíva: a katasztrófa.
Komócsin Sándor, 2017. június 5. hétfő, 14:37

Számtalan tanulmány született a közös európai valuta, illetve az ezt használó országok közössége, az eurózóna jövőjéről. Még Nobel-díjas közgazdászok is azzal érvelnek az euróval szemben, hogy használata lehetetlen helyzetbe hozza az övezet szegényebb déli államait, amelyek miatta nem tudják leértékelni (nem létező) saját valutájukat, ami kiutat kínálna pénzügyi bajaikból.

A politikai realitás azonban az, hogy az euró népszerű: az eurózóna lakóinak 72 százaléka elégedett fele - kezdi háttérelemzését a Bloomberg. Ezért - szemben sok közgazdásszal, akik szerint az euró bevezetése baklövés volt - jobbnak látszik, ha úgy tekintünk a közös európai valutára, ahogy az Európa-pártiak teszik. Azaz egy részlegesen sikeres projektként, amelyet még sikeresebbé kéne tenni.

Nem az euró volt a hibás

Ez a filozófiája az Európai Bizottság (EB) tervezetének, amelyet Valdis Dombrovskis elnökhelyettes és Pierre Moscovici pénzügyi biztos jegyez. A pozitív hozzáállás jegyében abból indulnak ki, hogy az eurózóna 2010-2011-es adósságválságának nem a közös valuta volt az oka.

Nem az volt a baj, hogy az eurónak köszönhető alacsony kamatok miatt szabadon áramlott a pénz olyan gyengébb gazdaságú országokba is, amelyek esetén ez indokolatlan volt, hanem az, hogy az olcsó pénzt rosszul használták fel. Kiadási buborékokat fújtak fel a segítségükkel ahelyett, hogy fenntartható befektetésekbe forgatták volna a pénzt.

Akkor mi volt a baj?

Az EB szerzőpárosa úgy véli, a válságot az eurózóna közös ellenőrzési mechanizmusainak hiánya okozta. Ezért alakulhattak ki tarthatatlan pénzügyi egyensúlytalanságok. Emellett az egyes országok önállóan képtelenek voltak megbirkózni egy olyan brutálisan nagy válsággal, mint amilyen a 2008-as pénzügyi összeomlás volt.

Ha így nézzük a dolgokat, akkor adódik, hogy a hasonló eseteket ne az euró leépítésével oldjuk meg, hanem a közös valutát használó országok szorosabb együttműködésével. A bizottsági javaslat fokozatos változásokat indítványoz, kezdve a pénzügyi és bankunió kiépítésének befejezésétől a közös költségvetési rendszeren át a közös pénzügyi kormányzásig.

Az utolsó ígérkezik a legnehezebb lépésnek, mivel sokan hiányolhatják egy ilyen intézmény tevékenysége mögül szükséges demokratikus felhatalmazást. Ezért az EB javaslatának van egy ezt kivédeni hivatott eleme. De lássuk sorjában!

Első lépés

Az EB szerint az euróövezet államainak közösen kellene megoldaniuk a visszafizethetetlen hitelek, illetve a bankcsődök kezelését egy közös pénzügyi alapra támaszkodva, illetve közös betétbiztosítási rendszert kellene bevezetniük. Mivel az északi tagországok lakói hallani sem akarnak arról, hogy részben az ő pénzükből tőkésítsék fel a bedőlőben lévő görög, olasz vagy spanyol bankokat, ezért a bizottság kerülőutat javasol.

Eszerint a pénzügyi gondok kezelését az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hiteleiből finanszíroznák. Az ESM az eurótagállamok közös biztonsági alapja, amelyet arányos befizetésekkel töltöttek fel pénzzel. Ez az ötlet már nem teljesen idegen a németektől sem, mivel az ESM semleges közvetítő elemként kerülne a pénzeket fizető és felvevő országok, intézmények közé.

Óvatos javaslat

Szükség volt egy bölcs megoldási javaslatra ahhoz is, hogy elkerüljék a közös kötvénykibocsátást, amit szintén főként a németek elleneznek, mert attól tartanak, hogy déli szomszédaik helyett is nekik kellene visszavásárolniuk ezeket a papírokat. Eszerint az ESM vásárolna az eurótagországok állampapírjaiból, majd ezek fedezetével bocsátana ki saját kötvényeket. Nagyjából így szoktak a bankok jelzáloghitelek fedezetével kölcsönöket felvenni.

Ez az elképzelés persze további finomítást igényel, ezért az EB fokozatos bevezetést javasol. Ezzel hozzá lehetne szoktatni a pénzpiacokat az innovációhoz. Az óvatosság jegyében a bizottsági terv készítői egyáltalán nem számolnak olyan eurózónás kötvényekkel, amelyek megfelelnének az USA szövetségi kormánya által kibocsátott államkötvényeinek.

Második lépés

A közös költségvetés feltöltésére így más lehetőségek merülnek fel. Az egyik szerint az Európai Unió közös büdzséjéből különítenék el az övezet költségvetési bevételét. A másik az ESM-en keresztül teremtene pénz a tagállamok újabb arányos befizetéseivel, a harmadik egy a közös büdzsébe befolyó adót vetne ki minden tagállamban a forrásteremtés céljára.

A kiadási oldalon infrastruktúra-fejlesztések, oktatási programok és a munkanélküli-segélyek kiegészítése lehetne azokban az országokban, amelyeknek nincs elég pénzük saját megugró munkanélküliségük anyagi terheinek finanszírozására.

Harmadik lépés

Az EB mint bürokratikus szervezet az eurózónás pénzügyi igazgatási rendszer problémájával boldogult a legkönnyebben. Olyan közös kincstár felállítását javasolja, amely ellátja az övezet gazdasági és fiskális felügyeletét és kezeli a közös büdzsét.

Az intézmény élén egy közös pénzügyminiszter állna, aki elnökként vezetné a tagállamok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoportot. Ez utóbbi testület hozná a döntéseket - így kerülne választott kormányok tisztviselőinek kezében a közös döntéshozatal.

A bizottsági javaslat szerint a banki és tőkepiaci uniót 2019-re tető alá kellene hozni, a költségvetési lépéseket pedig 2025-ig kellene lezárni. Ez azt jelentené, hogy a befejezés Angela Merkel kancellár utolsó ciklusa (ha nyer az őszi németországi választásokon) és Emmanuel Macron francia államfő jelenlegi választási ciklusa utáni időszakra esne.

Az új tandem

Ugyanez a helyzet az EB-vel, amelynek megbízatása 2019-ig tart, és Jean-Claude Juncker, a testület elnöke jelezte, hogy nem akar indulni megbízatása meghosszabbításáért. Ezért az eurózóna szorosabb integrációjával kapcsolatos terv megvalósítását egyfajta szellemi hagyatékként hagyhatnák hátra.

A megvalósítás kulcsa azonban nem a brüsszeli vezetés kezében van, hanem az új európai tandemében, amelyet Merkel és Macron nevéből összevonva nevezhetünk Merkronnak vagy Macrelnek. A javaslat köszönhetően a szerzők óvatosságának megvalósítható, ha más nem, minimális céljai minden bizonnyal elérhetők. Még fontosabb azonban az, hogy az alternatíva, az eurózóna széthullása, katasztrofális következményekkel járna minden eurótagállamban és még rajtuk túl is.

HOZZÁSZÓLÁSOK