Januárban a decemberi számokhoz képest 26 ezer fővel kevesebb, összesen 2,605 millió ember volt munkanélküli Németországban - írja az MTI a Szövetségi Munkaügyi Hivatal (BfA) adataira hivatkozva. Az 5,9 százalékos arány a legalacsonyabb az 1990-es német újraegyesítés óta, és 0,1 százalékkal jobb, mint amit az elemzők vártak: úgy becsülték, hogy a decemberivel megegyező 6 százalékon marad a munkanélküliségi ráta a szezonális kiigazítás után.

Hagyományosan januárban mindig megnő a munkanélküliek száma decemberhez képest, mivel a karácsonyi időszakra több kisegítő dolgozót is felvesznek a szolgáltatók és a kereskedők. Nincs ez másként Németországban sem, ahol a szezonális kiigazítás nélkül januárban 209 ezerrel volt több munkanélküli, mint egy hónappal korábban, így a sima értek előző havi 5,8 százalékához képest az év első hónapján 6,3 százalék volt a ráta.

Ugyanakkor egyre nagyobb a munkaerő-kereslet Németországban. A BfA adatai szerint 647 000 új munkahely volt betöltetlen 2016-ban, 66 ezerrel több mint egy évvel korábban. Havonta átlagosan 9000 emberrel több helyre kerestek embereket.

A német kiskereskedelem forgalma éves összehasonlításban ugyan 1,6 százalékkal nőtt tavaly 2015-höz képest, decemberben csökkent a forgalom novemberhez képest. Ez annyiban csalódást keltő, hogy az elemzők korábban 0,6 százalékos növekedésre számítottak.

A 2015 decemberi adatokhoz képest is 1,1 százalékkal csökkent a német kiskereskedelmi forgalom az árhatások kiszűrésével számolva. Enélkül viszont 0,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az árak pedig 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint két éve decemberben. Novemberben még 0,9 százalékos volt az éves áremelkedés.

A decemberi lendületes emelkedés után januárban tovább gyorsult, három és fél éves csúcsra emelkedett a fogyasztói árak növekedésének üteme Németországban. Az egy évvel korábbihoz képest 1,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban, ez alulmúlta az elemzők 2 százalékos várakozását. Utoljára 2013 júliusában volt ilyen magas az éves infláció

Tavaly egész évben 1,6 százalékkal nőtt a kiskerforgalom reálértékben és 2,2 százalékkal nominálisan 2015-höz képest. A német kiskereskedelmi forgalom így tavaly már sorban a hetedik éve emelkedett mind reálértékben, mind nominálisan.