Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az UNIAN hírügynökség idézte Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat szorosan nyomon követő katonapolitikai elemzőintézet vezetőjének bejegyzését a Facebook közösségi portálon. Eszerint a fegyveres erők és a nemzeti gárda katonái felszabadították a Donyeck megyei Krasznij Liman közelében fekvő két települést, Jampilt és Kirovszkot, illetve ellenőrzésük alá vonták a Sziverszkij Donyec folyón átívelő hidat, így több hétig tartó harcok után a katonák immár teljes blokádja alá került a Moszkva-barát szakadárok egyik fellegvára, Szlovjanszk városa.

Néhány órával korábban, csütörtök este Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes hadművelet szóvivője azt mondta, hogy Jampilen, illetve egy másik közeli településen, Zakotnén keresztül érkeztek fegyverek és lőszerek a szakadárokhoz Oroszországból, ezért stratégiailag fontosak voltak számukra.

Miközben nem csitulnak a harcok a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben, intenzív diplomáciai egyeztetés folyik a válság rendezése érdekében. A Kreml sajtószolgálat péntekre virradóra tájékoztatott arról, hogy ismét - két nap alatt immár másodszor - beszélt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök, ezúttal az orosz fél kezdeményezésére. Putyin hangsúlyozta, hogy Kijevnek azonnal véget kell vetnie a katonai műveletnek Donyeck és
Luhanszk megyében. Porosenko tájékoztatta az orosz elnököt a válságrendezési tervének főbb pontjairól.

A Porosenkóval folytatott telefonbeszélgetés előtt Putyin ugyancsak telefonon egyeztetett Francois Hollande francia államfővel és Angela Merkel német kancellárral. A Kreml által kiadott tájékoztató szerint megbeszélésen szó volt arról, hogy milyen következményei lehetnek Európa energiabiztonságára és gazdaságára nézve annak, hogy összeomlanak Kijev és Moszkva gáztárgyalásai. A beszélgetés során Putyin komoly aggodalmát fejezte ki az ukrán fegyveres erők kelet-ukrajnai hadművelete miatt.