Az USA nem akar rendszerváltozást Észak-Koreában

Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában - állította közös véleménycikkében James Mattis amerikai védelmi miniszter és Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője.
Szepesi Anita, 2017. augusztus 15. kedd, 07:47

James Mattis és Rex Tillerson álláspontját a The Wall Street Journal című napilap jelentette meg hétfőn.  A két miniszter hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak "nem áll érdekében a rendszerváltozás, vagy Korea felgyorsított újraegyesítése, és Washington "nem keres semmiféle ürügyet arra, hogy csapatokat állomásoztasson a demilitarizált övezettől északra" - írta az MTI.

Mattis és Tillerson leszögezte: országuk nem akar semmi rosszat tenni az észak-koreai népnek, amely szerintük "már eddig is sokat szenvedett, s amelyet nem szabad összekeverni az ellenséges phenjani rezsimmel".

James Mattis és Rex Tillerson megállapította, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea között a koreai háború óta nem volt ilyen erőteljes a feszültség, s ennek oka Észak-Korea többször végrehajtott törvénytelen ballisztikusrakéta-kísérlete és háborús hangneme. "Erre a Trump-kormányzat, a nemzetközi közösség által támogatott diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással válaszol" - szögezte le a két tárcavezető.

Mint írták, Washington célja az, hogy Észak-Korea felszámolja ballisztikusrakéta-programját és a Koreai-félsziget teljesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul atomfegyvermentes legyen. Ehhez Washington "a kudarcot vallott stratégiai türelem politikáját új politikával váltja fel, a stratégiai elszámoltathatósággal".

A két politikus utalt arra is, hogy Kína szintén támogatja az amerikai diplomácia megközelítését. Ám leszögezték: ha Kína aktívabb szerepet kíván játszani a térség békességének és stabilitásának biztosításában, akkor "döntenie kell, hogy él-e az Észak-Koreára gyakorolt, meghatározó erejű diplomáciai és gazdasági befolyásával".

Mattis és Tillerson megjegyezte ugyanakkor: "nem reális" Kínának az a kérése, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea ne telepítse a THAAD rakétavédelmi rendszert, ez ugyanis szerintük "nem jelent veszélyt" Kínára.

"Az Egyesült Államok tárgyalni akar Phenjannal, de - tekintettel Észak-Korea tárgyalásokon hosszú idő óta tanúsított tisztességtelenségére és a nemzetközi egyezmények ismételt megsértésére, az észak-koreai rezsimen a sor, hogy jelezze óhaját a jóhiszemű tárgyalásokra" - hangsúlyozta James Mattis és Rex Tillerson. Hozzátéve, hogy e szándékra komoly jelzés lenne a provokatív fenyegetések, nukleáris kísérletek, rakéta-felbocsátások és más fegyverkísérletek azonnali beszüntetése.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2017.08.15 16:35

Mint mindig, bizonyára most is igazat mondanak azok a politikusok, akik csak akkor hazudnak, ha mozog a szájuk.

Egyébiránt a "nemzetközi közösség", amely támogatja ámerikát, Irak kapcsán is eljátszotta a szerepét, birka módon követve a rablóhadjáratot levezénylő hadurakat, a konc reményében. (csak halkan jegyzem meg, a konc - eleddig - elmaradt)

Azok a "nemzetközi egyezmények", amelyeket Korea "megsértett", nélküle kötettek ismereteim szerint, így elég nehezen sérthette meg őket egy szuverén állam.
Úgy látszik, a liberális demokráciáknak(sic!) lételemük az erőszaktevés.

Szép, "új" világ!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.08.15 15:12

...ez csak egy magasröptű gondolat volt nyilván, a valóság ettől sokkal árnyaltabb. Érdekes megfigyelni, hogy egy országban évszázadok alatt milyen társadalmi rendszerek váltják egymást és miért. Mindenesetre az amerikai diák megölése undorító dolog volt. Erre még maga az ördög sem lenne büszke.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.08.15 15:01

Élni és élni hagyni! Szerintem ezt kellene megtanulni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html