Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint a Nébih április elejei ellenőrzésen során azt tapasztalta, hogy a járványvédelmi hiányosságok mindkét telepen kiemelt kockázatot jelentenek mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából. Az állatok a madárinfluenza miatt elrendelt zártan tartás ellenére az ellenőrzés időpontjában a szabadban tartózkodtak és kifutójukban nem volt madárháló felszerelve. Utóbbi azért lenne fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől.

A hivatal ismertette, hogy az egyik gazdaságban több mint 3000, úgynevezett sovány ludat tartanak. A hiányosságok között említették, hogy a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatók, a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előírt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen. A telep bejáratánál nincs kialakítva kerékfertőtlenítő, továbbá hiányoznak például a szociális helyiségek, az állati tetemtároló és boncoló, de még takarmánytároló sem áll rendelkezésre. Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át.

A korlátozások mellett az állattartókkal szemben hatósági eljárás is indult. A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt - a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében - a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.