Nagy biznisz készülődik a Balatonnál, mindenki aggódik

Bár nincs gazdasági indoka annak, hogy a nyereséges Balatoni Hajózási Zrt. lemondjon zsíros bevételt hozó vitorláskikötői üzemeltetéséről, a cégben többségi tulajdonnal rendelkező magyar állam állítólag éppen ezt tervezi.
Komócsin Sándor, 2020. május 4. hétfő, 12:39
Fotó: Pixabay

Nincs gazdasági érv amellett, hogy lemondjon telt házas, nyereséges vitorláskikötőiről a Balatoni Hajózási Zrt. - hivatkozik a Népszava a többségi állami tulajdonban lévő cég gazdálkodási adataira és szakértők nyilatkozataira. A napilap forrásai szerint szerint idén úgy 300 millió, de akár közel 500 millió forint is lehet a kiszervezés előtt álló ágazat nyeresége.

A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt.-ben tőkeemelés nyomán tavaly nyáron lett többségi tulajdonos az állam, s bár akkor határozottan cáfolták, hogy feldarabolnák a társaságot, vagy privatizálnák egyes elemeit, a nemrég készült reorganizációs tervben épp ezt tervezik. A járvány gazdasági hatásaira is hivatkozva több kikötőt, hajót, telket, nyereséges hotelt, kempinget értékesítenének, 11 vitorláskikötőt pedig bérbe adnának.

Mindezt ellenzik a részvényes balatoni települési önkormányzatok, csakhogy az állami tőkeemelés nyomán kisebbségi tulajdonosi szerepbe szorultak. A reorganizációs tervről május 6-ig, azaz szerdáig szavazhatnak a részvényesek, de a döntés a többségi állami tulajdonoson múlik.

A lap informátorai arra is felhívták a figyelmet: a jachtkikötői ágazat az egyetlen terület, ahol a teljes, tervezett éves bevétel hamar rendelkezésre áll, hiszen a hajótulajdonosoknak április elejéig be kellett fizetniük a bérleti díjakat. Vagyis a Bahart jelenleg is épp ebből tud gazdálkodni. - Hallani mindenfélét, többek között azt is, hogy ugyan ki lesz írva a pályázat, de már megvannak a nyertesek - mondta az egyik forrás.

Vitorlástulajdonosokkal beszélve kiderült, többségük attól tart, az új üzemeltetők megemelik majd a bérleti díjakat. A vitorláskikötők bérbe adása miatt azok a vállalkozók is aggódnak, akik valamelyik kikötőben dolgoznak. - Bízunk benne, hogy ha bérbe adják a kikötőt, akkor majd meg tudunk állapodni a bérlővel. Érvényes szerződésünk van ugyanis, mégpedig több évre - mondta az egyik kikötő éttermének üzemeltetője. - Igaz, azt is tudjuk, ez nem akadálya, ha el akarnak küldeni bennünket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Archer58, 2020.05.04 13:37

Mi az már, hogy nincs mellette gazdasági érv? A rokonok, haverok gazdasági érdekei azok semmik? Bakker, bakker, hát milyen szakértőkre bízták a szakértést?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html