Az Egyesült Államok kikerült a sürgősségi osztályról és a lassú felépülés útjára lépett, ugyanakkor továbbra is a monetáris orvosságok hatalmas dózisaival próbálják kezelni, ezek mellékhatásaival hamarosan szembesülnünk kell - írja a New York Times tegnapi számában megjelent cikkében Warren Buffett.

A tőzsdeguru szerint most még e hatások többsége láthatatlan és hosszú ideig látens is maradhat, a fenyegetés azonban legalább akkora, mint amekkorát maga a krízis jelentett. Az 1942 és 1946 közötti háborús éveket nem számolva a legnagyobb a GDP-arányos államháztartási hiány Amerikában 6 százalék volt, idén ennek több mint kétszeresét, 13 százalékot várnak, összegszerűen a hiány 1,8 ezer milliárd dollárra rúghat - írja.

Az ország nettó hitelállománya a jelenlegi pénzügyi évben a korábbi GDP-arányos 41 százalékról 56-ra emelkedik, ami ugyan még mindig alacsonyabb, mint például Japán vagy Olaszország esetében, azt azonban nem tudhatjuk, hogy e mutató milyen értéknél veszíti el az Egyesült Államok a pénzügyi integritás terén kivívott hírnevét. Még néhány ehhez hasonló év, és ez is ki fog derülni - húzta alá Buffett.

Az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya 400 milliárd dollár felett alakulhat idén. Azt feltételezve, hogy ez az összeg teljes egészében államkötvényekbe kerül, kiegészítve azzal a szintén optimista feltételezéssel, hogy az amerikai polgároknak rendelkezésükre áll 500 milliárd dollárnyi megtakarítás, aminek teljes összegét állampapírokba fektetik, összesen 900 milliárdos forrást jelent az ennek kétszeresét kitevő hiánnyal szemben. A washingtoni nyomdáknak tehát túlórázniuk kell - jegyi meg Buffett.

Hogy ez ne így legyen, rendkívüli kormányzati akaratra lesz szükség. A bevételek 185 százalékát kitevő kormányzati kiadások miatt elkerülhetetlenek a változtatások mind az adórendszer, mind a kiadások területén. Buffett szerint önmagában semmi rossz nincs abban, ha az adósságállomány növekszik, az erőforrások bővülésével magától értetődően nagyobb lesz a hitelvállalási képesség is. Az Egyesült Államok továbbra is a világ legvirágzóbb gazdasága lesz, hitelvállalási képessége tovább fog emelkedni, ahogy a múltban is. Azt azonban nem engedjük meg, hogy a banánköztársaságok szintjére süllyedjen - tette hozzá. A legsürgetőbb tennivaló szerinte az ország talpra állítása "bármi áron". Amikor azonban a fellendülés elindul, a Kongresszusnak be kell fejeznie a hitelállomány GDP-arányában mért növelését, a kötelezettségek és a források egyensúlyára alapozott növekedési pályára kell állítani a gazdaságot.

Az ellenőrizetlen széndioxid-kibocsátás miatt elolvadnak a jéghegyek, az ellenőrizetlen dollár-kibocsátástól pedig megroppanhat a fizetőeszköz vásárlóértéke - a dollár sorsa a Kongresszus kezében van - összegezte mondandóját Buffett.