Vitézy Dávid Facebook-oldalán jelent meg egy érdekes összefoglaló arról, hogy Barcelonában Európa legnagyobb kiterjedésű tilalmi zónáját jelölték ki, és ennek milyen hatásai lehetnek a városban élőkre. Az életbe is léptetett jogszabályok hatása és következményei azért lehetnek érdekesek, mert Barcelona mérete - és közlekedési, környezetszennyezési, illetve klímavédelmi problémái - Budapestéhez mérhetők.

A nagyvárosok közlekedési problémáit korábban a Napi.hu-nak adott interjújában is részletesen kifejtő Vitézy a következő pontokban foglalta össze a barcelonai változásokat:

- "A ZBE (Zona de Bajas Emisiones - alacsony kibocsátású zóna) területe a két, a katalán fővárost körülölelő autópályát kivéve lefedi Barcelonát és még a városhatárokon is túlnyúlik. A terület 95 négyzetkilométer, a legnagyobb ilyen korlátozás Európában. A példaként szolgáló madridi hasonló korlátozásnál húszszor nagyobb területet érint.

- Erre a területre mostantól munkanapokon napközben (7-20 óra között) nem hajthatnak be a 2000-nél régebbi benzines (tehát nem legalább Euro 3-as) és a 2006-nál régebbi (tehát nem legalább Euro 4-es) dízelautók, továbbá a 2003-nál régebbi (tehát nem legalább Euro 2-es) motorkerékpárok. A tiltást 2021-től az Euro 4-nél rosszabb minősítésű buszokra, furgonokra, teherautókra is kiterjesztik.

- Az intézkedés nyomán 110 ezer autót tiltanak ki Barcelonából, ennek nyomán arra számítanak, hogy 130 ezerrel nő a tömegközlekedés utasszáma.

- Az egészségre káros levegőszennyezés 20-25 százalékos csökkenését várja a katalán főváros a tiltástól. A legveszélyesebb szállópor-szennyezés 39 százalékkal csökkenhet a legrégebbi autók eltűnésével.

- Azok, akik a tiltásban érintett autójukat igazoltan a bontóba küldik, 3 évig ingyenes tömegközlekedést kapnak a Barcelonában és környékén működő regionális közlekedésszervezőtől, mely mind a 6 zónában érvényes. A kártya névre szól és a tulajdonosa nem vásárolhat vagy bérelhet új autót a régi helyett a három év alatt.

- A tiltás alól csak a mozgáskorlátozottakat szállító autók kivételek.

- Akik mégis megtartják a régi autójukat, évi legfeljebb tíz napot hajthatnak be, melyre külön kell matricát vásárolniuk napi 2 euróért.

- A bírság 100 és 1800 euró közötti az engedély nélküli behajtásért (a jármű korától és a szabályszegések számától függően), a rendszámokat több száz kamera figyeli városszerte. Csak áprilistól bírságolnak, az első három hónapban még türelmi időszak van.

- A tiltással egyidejűleg sűrítik a metrókat és villamosokat, illetve 75 darab új buszt állítottak többletként forgalomba a főbb vonalakon-

- 2020-tól csökkentik a bérletek árát: a barcelonai havi bérlet ára 54-ről 40 euróra csökken (kb. 13 ezer forint), és a regionális zónabérletek árát is csökkentik. Egy 6 zónás havi bérlet ára például 154-ről 114 euróra változott (kb. 38 ezer forint), ez lehetővé teszi az ingázást 80-90 kilométeres távolságból Barcelonába és magában foglalja a barcelonai tömegközlekedést is. (Nehéz nem összehasonlítani: Budapestről a hasonló távolságra lévő Szolnokról ingázni és a budapesti és szolnoki tömegközlekedést is használni regionális közlekedési szövetség híján ma ennek a duplájába kerül itthon, kb. 73 ezer forintba.)"