Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A katalán rendőrség közölte, hogy kiüríti a merénylet környékét, a Las Ramblas sugárút érintett részén, mert keresi a merénylő tettestársát, vagy tettestársait. Egyes hírek szerint hárman is részt vehettek a terrorcselekményben - írta a Portfolio.

Nagyon valószínűnek nevezte Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában, hogy a délutáni barcelonai gázolásos merénylet az Iszlám Állam cselekménye.

Horváth szerint a módszer az Iszlám Állam kéznyomát viseli magán. Az eddigiekhez képest az a különbség, hogy most az elkövetők nem késekkel, hanem lőfegyverekkel is rendelkeznek, és újdonság a túszszedő akció is - írta az MTI.

Kitért arra, hogy Spanyolországban eddig nem történt ilyen merénylet, az Iszlám Állam tehát ezzel az akciójával felrajzolta a "térképére" ezt az országot is. Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Barcelonában követhették el a merényletet, úgy vélekedett: egyszerűen éppen ott voltak most olyanok, akiket fel tudott használni a terrorszervezet. Legalább az előkészítési szakaszban szükség volt olyanokra, akik ismerik a helyi viszonyokat is, tehát huzamosabb ideje ott lehettek.

Címlapkép forrása: MTI/AP/Giannis Papanikos