Úgy döntöttem, élek a moszkvai önkormányzat ajánlatával, amely már decemberben kiterjesztette a koronavírus-oltásra jogosultak körét az újságírókra is - írja a Moscow Timeson megjelent cikkében Felix Light, a hírportál brit származású újságírója.

Amikor a kollégáim megtudták, mire készülök, egyikük azt mondta: "Hát, barátom, te sokkal nagyobb hazafi vagy, mint én." Ezzel arra célzott, hogy az orosz tudomány elismert sikerei ellenére az emberek nem bíznak a hazai termékekben, beleértve ebben a vakcinákat is. Amikor Light az első szúrást december végén megkapta, csak az oroszok 38 szándéka gondolta úgy, hogy kérni fogja beoltását a koronavírus ellen a Szputnyik V vakcinával.

Először úgy tűnt, hogy az oltásra önként jelentkezőknek jelentős papírmunkát kell elvégezniük, mielőtt az orvos elé kerülnének, ám a bátor újságíró kollégái természetesen tudtak egy olyan klinikát Moszkvában, amely lazán kezelte a kérdőívek kitöltését. Ezen a helyen bárkit beoltottak, aki igazolta, hogy munkakörénél fogva jogosult a védettségre. Light kérésére másnapra kapott időpontot és a kórházban egyáltalán nem találkozott sok várakozóval. Mint egy ottani adminisztrátor elmondta neki, a jogosult egészségügyiek közül sokan elutasítják az oltást.

Rémes nap

A Szputnyik V első dózisa alig érezhető szúrással jutott be a szervezetébe. Ezt követően megpróbáltatások vették kezdetüket. Az oltás utáni első nap borzalmas volt. Néhány órával azt követően, hogy megkapta az injekciót, Light gyenge álmosságot érzett, majd reggel kegyetlen fejfájásra ébredt és úgy érezte kifacsarták, olyan fáradsággal és levertséggel küszködött, mint élete legrosszabb influenzájánál. Délutánra féllázas álomba merült és magában egy korábbi cikkét kezdte felmondani. Csak egy szokatlanul hosszú és mély alvás után múlt el a láza.

Eltelt három hét, és az újságíró megjelent korábbi szúrásának helyén a második dózisért. A látvány, ami fogadta nagyon megváltozott. A várakozóhelyiség tele volt állami alkalmazottakkal, tanárokkal, egészségügyiekkel, tisztviselőkkel, akik közül sokakat főnökük utasított az oltás beadatására. Rajtuk kívül nyugdíjasok vártak a sorukra, kihasználva, hogy Oroszországban az elmúlt hetekben engedélyezték a Szputnyik V beadását a hatvan éven felülieknek is. A második szúrás simán ment, Light beszámolója szerint ezúttal elmaradt a rémes tapasztalatokat hozó "másnaposság".

Szerinte megérte

Bár az orosz gyógyszeripari innováció története egyenetlen, a védelmi minisztériumhoz köthető Gamaleja Mikrobiológiai és Járványtani Kutatóintézet, amely kifejlesztette a Szputnyik V-t, az 1980 évek óta foglakozik a legújabb technológiára alapuló vakcinafejlesztéssel. Az orosz oltás ennek köszönhetően jóval hatékonyabb a hozzá költségek szempontjából hasonló kínai versenytársánál - írja Light. A húszas éveiben járó brit újságírónak hazájában sokat kellett volna várnia az oltásra, így szembe szállva az oroszok szkepticizmusával és bízva az orosz tudományban bevállalta a Szputnyik V-t. Úgy véli jól járt vele.