Az évtized végére 800 megawatt (MW) napelemes növekedést akar elérni az osztrák főváros. Ez nem kevés - azt tekintve, hogy a jelenlegi potenciál csupán mindegy 50 MW -, de a hozzá vezető utat már megrajzolták: a bécsi városi tanács 2025-re a telepített fotovoltaikus kapacitás ötszörösét akarja látni, hogy a 2030-as 800 MW is elérhető legyen. Mindez nyilvánvaló összefüggésben van azzal - írja az osztrák napelemes magazin, hogy a kormányprogramba az írták bele, hogy a bécsi klíma 2040-re semlegessé válik.

Az a célunk, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére már évente annyi új fotovoltaikus rendszert telepítsünk, mint amennyit az elődeink az elmúlt 15 évben összesen telepítettek - jelentette be Jürgen Czernohorszky, az éghajlatváltozásért felelős városi tanácsos, aki a történelem legnagyobb fotovoltaikus offenzívájának tartja a lépésüket. A 2025-ös, illetve a 2030-as célszámok teljesítésének azonban nem elsősorban az anyagi, sokkal inkább területi, illetve: felületi kérdéseket kell jól megválaszolnia. A 800 megawattos limit a termelőkapacitás növelésében ugyanis az összes energetikai kérdésen (hálózati csatlakozás, más berendezések, rendszerek illesztése stb.) túl évente mintegy száz focipályányi felület beépíthetőségének biztosítását is jelenti.

A városvezetés a hangsúlyt értelemszerűen a háztetőkre, homlokzatokra, de a parkolókra, a hulladéklerakók területére helyezi, de számításba veszik például a környező erőművek területeit, a zajvédő falakat, illetve a vállalatok és iskolák potenciálisan e célra (is) igénybe vehető felületeit. Ebből egy meglehetősen sokszínű technológiai arzenál képe rajzolódik ki, mivel a kétoldalú "napelemes kerítéseknek" és a billenő, "napkövető" rendszereknek is helyet hagy az elképzelés. A bécsi városházán most úgy gondolják, hogy azok a területek élvezhetnek elsőbbséget, amelyeket a lakosság nem használ nem nyilvánosan nem hozzáférhetők, és ezért a nagyközönség számára nem használhatók.

Nyílik egy új szolgáltatási pont az osztrák fővárosban, ahol a szükséges eljárási és bürokráciát érintő ügyintézést fogják felgyorsítani; kapásból mindjárt azzal kezdve, hogy a fotovoltaikus elemek bővülésére, illetve ilyen rendszerek építési jóváhagyására vonatkozó támogatások összegét évi 1 millióról 3 millió euróra emelték - és ez a rendelkezés már 2021-re is érvényes. A portál megtudta azt is, hogy az engedélyezési eljárások könnyítése és a megemelt támogatási limit mellett a városháza új finanszírozási prioritásokat is meghatároz, melynek célja, hogy elősegítse az olyan technikailag kifinomult, innovatív fotovoltaikus megoldásokat, mint a napfóliáké, vagy a homlokzatba integrált fotovoltaikus elemeké.

Bécsben úgy számolnak, hogy a fotovoltaikus offenzíva a munkaerőpiacot is lendületbe hozza; mivel e rendszerek megtervezéséhez és installálásához is a jelenleginél jóval több, mintegy 1200 új, szakképzett munkaerőre van, lesz szükség.