Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fadi Akiki tájékoztatása szerint a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig.

Tizenhat embert vettek őrizetbe közülük a vizsgálat részeként. Az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant - írta az MTI híre nyomán az ATV.hu.

A katasztrófa helyszíne lezárva marad a vizsgálatok befejezéséig. A nyomozás a libanoni hadsereg és a belügyi biztonsági erők hírszerzési részlegének felügyelete alatt folyik.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, mintegy ötezren megsebesültek, 200-250 ezren pedig elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.