Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai kormányzat szerdán arra utasította a Kínában dolgozó diplomatáit, hogy szigorítsanak a vízumkiadáson. A konzulátusi munkatársaknak kiadott minisztériumi utasítás következményeként - a The Wall Street Journal című lap külügyi forrásokból származó értesülései szerint - várhatóan bizonyos diákvízumokat rövidebb időtartamra adnak ki, illetve egyes üzleti látogatásra szóló vízumokra hosszabb ideig kell majd várakozni - írja az MTI.

A State Department (külügyminisztérium) nem kommentálta az amerikai sajtóban nyilvánosságra került információkat, csupán annyit szögezett le: bármiféle változás június 11-én lép hatályba. (Olyan fordulat jöhet, amibe beleremeg a világ.)

Az új intézkedés az AP amerikai hírügynökség elemzője szerint elsősorban a robotikát, aviatikát, illetve csúcstechnológiákat alkalmazó területeken tanulmányokat folytató diákokat célozza meg, és illeszkedik Donald Trump elnök tavaly decemberben meghirdetett nemzetbiztonsági stratégiájához is. Ennek egyik eleme az amerikai csúcstechnológiákhoz történő hozzáférés megszigorítása, ami elsősorban Kínát és Oroszországot érinti. Az Egyesült Államok ezt a két országot jelölte meg a nemzetbiztonságára nézve legnagyobb fenyegetésként. Már a 67 oldalas nemzetbiztonsági stratégiában is szerepelt a szigorúbb vízumkiadás mindazoknak, akik potenciális hírszerzők lehetnek, s az amerikai álláspont szerint közéjük tartoznak a bizonyos szakterületeken tanulmányokat folytató diákok is.

A külügyminisztérium neve elhallgatását kérő egyik munkatársa azt közölte a The Wall Street Journal című lap munkatársaival, hogy a diákvízumért folyamodók nagy többsége öt évre érvényes vízumot kap. "Ez nem változik a jövőben sem" - fogalmazott a tisztségviselő.