Csütörtöki sajtóbeszámolókból kiderül, hogy Lu Kang külügyminisztériumi szóvivő közölte: kormánya szerint a héten korábban kiadott hirosimai közleménynek "pontatlan, sőt helytelen" elemei voltak, s ez indokolta, hogy Kína álláspontját az érintett kérdésekben tisztázzák.

A hét legfejlettebb ipari ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország és Japán -külügyminiszterei hétfőn, egy kétnapos találkozó végén külön közleményben a tengerek biztonságáról, a tengeri területi viták békés rendezéséről, a nemzetközi jog, köztük választottbírósági intézmény elfogadásának támogatásáról is állást foglaltak. Aggodalmuknak adtak hangot a kelet-kínai- és dél-kínai-tengeri helyzettel kapcsolatban és kifejezték határozott ellenzésüket "minden egyoldalú, megfélemlítő, kényszerítő lépéssel szemben", amelyek megváltoztathatják a status quót, valamint utaltak a szigetfeltöltésekre is.

A külügyi szóvivő nyilatkozatában felhozta, hogy a G7-ek egyik vezető tisztségviselője megjegyezte: "Kínának meg kellene hallgatnia a G7-ek szavait". Lu Kang szerint azonban "csak áltatták magukat, ha azt hitték, hogy a közleményükkel nyomást gyakorolhatnak Pekingre".

A térségi tengeri területi vitákban leginkább hangos Fülöp-szigetek és Vietnam megfélemlítéssel vádolja Kínát, az Egyesült Államok pedig kifejezte, hogy nem fogadja el a Kína által felügyelt zátonyok mesterséges feltöltésekkel történő "szigetté" alakítását.

Peking álláspontja szerint az 1970-es években "néhány ország" törvénytelenül elfoglalt több tucatot a dél-kínai tengeri szigetcsoportok szigetei és zátonyai közül, s emiatt keletkeztek a területi viták. A külügyminiszter korábban úgy fogalmazott: "régi problémáról van szó", ám a szigetek Kína területének részét képezik, "Kína volt az első ország, amely felfedezte és nevet adott nekik".

Washington - szövetségesei oldalán - a szigeteken elhelyezett kínai haditechnika miatt a régió militarizálását veti Peking szemére, Kína pedig ezzel egy időben az amerikai felderítő repüléseket és a több országgal közös, rendszeres hadgyakorlatokat tartja a térség militarizálásának.