A belga nemzeti közegészségügyi intézet közlése szerint egy héttel ezelőtt naponta átlag 279 ember fertőződött meg a kórokozóval, szerdára ez a szám 328-ra emelkedett. Az elmúlt 24 órában azonban 651 új fertőzöttet jelentettek, így Belgiumban eddig 69 402 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Százezer főre átlagosan 44,3 fertőzött jut az országban - idézi az adatokat az MTI.

Az új esetek legtöbbjét továbbra is az északi Antwerpenben és környékén regisztrálták. Itt 1418 fertőzöttet vettek nyilvántartásba a hét folyamán, ami 605-tel több az előző hetihez képest. Jelentősen, több mint kétszeresére nőtt a fertőzöttek száma Brüsszelben is, ahol egy hét alatt 308 új esetet jelentettek a koronavírus-tesztközpontok.

Több mint 84 százalékkal nőtt a kórházba szállítottak száma is. A hét folyamán naponta átlag 25 embert helyeztek el ápolási intézményekben. Jelenleg 259-en fekszenek kórházban a koronavírus miatt, közülük 59-en részesülnek intenzív ellátásban. A halálesetek napi száma lényegében nem változott a héten. A járvány március elejei belgiumi megjelenése óta 9845 ember vesztette életét a kór miatt az országban.

Hollandiában az illetékes hatóságok vasárnap délután azt közölték, hogy az új fertőzések napi számának emelkedése három hónapos rekordot döntött meg a hétvégén. Az előző naphoz képest ugyanis 93-mal több, 431 új esetet rögzítettek vasárnapra virradóra. Ilyen arányú emelkedést legutóbb május 7-én figyeltek meg Hollandiában. A napi estek átlagos száma megkétszereződött a múlt hétvégéhez képest - tették hozzá. Eddig 55 023 fertőzöttet regisztráltak az országban.

A fertőzés gócpontja továbbra is a rotterdami régió, ahol az elmúlt 24 órában 125 embernél mutatták ki a kórokozót, 78-cal több esetben, mint a megelőző napon. Amszterdamban 67 új fertőzöttet jegyeztek egy nap alatt, szemben az előző napi 53-mal. A hágai régióban 51 fertőzésről számoltak be, míg az előző nap 55-ről. Utrecht tartományban 22 új fertőzést jegyeztek fel, ami 14-nél kevesebb, mint pénteken.
Kiemelték, hogy az esetek száma jelentősen növekedett a fiatalabb generációk körében. Az új koronavírussal fertőzöttek mintegy fele 20 és 40 év közötti Hollandiában. Ennek oka egyebek mellett az, hogy a 30 év alattiak egyharmada nem tartja meg az előírt másfél méteres távolságot.

A helyi sajtó arról számolt be, hogy szombaton több száz ember vonult utcára a koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések ellen tiltakozva Hágában. A békés megmozdulás során a rendőrség többször szólított fel a biztonságos távolság megtartására, két nem engedelmeskedő tüntetőt előállítottak.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a vírushoz köthetően. A járvány helyi megjelenése óta 117 ember hunyt el a betegségben, szerda óta hárman. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt nap 62 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét, a hét közepén még 157 esetben. A nagyhercegségben 6793-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Jelenleg 1389 aktív fertőzöttet tartanak nyilván a mintegy 620 ezer lakosú országban. Százezer főre átlagosan 7,67 fertőzött jut. Kórházban 55 embert ápolnak, közülük heten részesülnek intenzív ellátásban, hárommal többen, mint a hét közepén.