Elkeserítő számok: a magyaroknál csak a mexikóiak keresnek kevesebbet az OECD-ben

Hiába kerestek többet a magyarok 2018-ban mint előtte, még így is csak Mexikót előzi meg Magyarország a frissen közölt OECD adatok alapján - számolt be a Euronews.
Domokos László, 2019. július 23. kedd, 19:00
Fotó: Napi.hu

Mexikóban az éves bruttó átlagbér tavaly 16 298 dollár volt (ez körülbelül 4,7 millió forint), ez a legalacsonyabb az OECD-országok közül, és kevesebb mint ezer dolláros bruttó éves bérnövekedést jelent a tavalyi 15 314 dollárhoz képest.

Magyarországon a második legalacsonyabb az éves bruttóbér a vizsgált országok közül, annak ellenére, hogy jelentősen csaknem kétezer dollárral magasabb a 2018-as összeg 24 455 (körülbelül 7,1 millió forint) - írta a portál.

A harmadik legkevesebbet a szlovákok keresik, ahol körülbelül ezer dollárral volt magasabb a bruttó átlagbér, mint egy évvel korábban. Az összeg 25 357 dollár (körülbelül 7,3 millió forint). Tavaly még a lettek voltak a harmadik legkevesebbet keresők, de Magyarországhoz hasonlóan ott is csaknem kétezer dollárral magasabb lett az éves bruttóbér (25586 dollár- körülbelül 7,4 millió forint), így hátulról az ötödik helyre kerültek.

Ennyit dolgoznak az OECD-országokban

Rendelkezésre állnak az adatok az éves munkaórákról is, azaz hogy hány órát dolgoztak az OECD-országokban átlagosan az emberek egy évben. E listán Magyarország a középmezőnyben van évi 1741 órával, így a tizenötödik a 36 országból, a legközelebbi érték az átlaghoz.

A legrosszabbul kereső mexikóiak állnak az élen 2148 órával, második Costa Rica 2121 órával, a harmadik Dél-Korea 2005 órával. A legkevesebbet a statisztikák szerint a németek dolgozzák 1363 órát egy évben. Dánia a második hátulról 1392 órával, a norvégok 1416 órát dolgoznak, ez a harmadik legkevesebb.

Mennyit jelent ezt órabérnek?

A két táblázat alapján egyértelmű, hogy Mexikóban a legalacsonyabb a bruttó órabér, mindössze hét és dollár. Ezzel szemben Magyarországon csaknem a duplája, bruttó 14 dollár az órabér. A harmadik legtöbbet dolgozó dél-koreaiak bruttó órabére 19,5 dollár.

Szlovákiában, Portugáliában és Lettországban az órabér bruttó 15 dollár.

A bruttó átlagbér az EU-tagállamok közül a magyaroknál többet dolgozó Görögországban 13,5 dollár, Lengyelországban 16 dollár, Csehországban 15 dollár, Írországban 27 dollár, Észtországban pedig 15 dollár.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nemhiszem, 2019.07.24 12:19

@krix6: aha a matek sehogy nem jön ki... összesen a 3 hülyének nem volt annyi ideje hatalomban mint orbánodnak... nem értem mire ez a seggnyalás
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.24 11:01

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.24 11:01

ivel még mindig Ft a nemzeti fizetőeszköz, ezért soha nem lesz egyenlő a hátrány behozva a nyugati bérekhez viszonyítva - lassan már a keleti országokéhoz sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.24 10:59

Az a pénz amit a zsírdisznó és csapata ellopott, az megvan. Fellelhető, megfogható és elvehető tőlük. Ez az egyetlen út, amelyben egyensúlyba kerül a nemzet. Potenciális tolvajok garmada. Utána szétosztani, a bűnösöket életfogytiglanra ítélni teljes vagyonelkobzás mellett. Orbán szüleitől a Matolcsy családig bezárólag. Sajnos fel nem lehet lógatni őket, modern korban élünk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.07.24 10:48

@krix6:
Még egy kis kiegészítés:
Lehet szidni Orbánt, hogy a lengyeleknél 5.5%-os növekedés van itt meg csak 4,7 de fletónál kissé más volt a helyzet! Mo: 1.2% Szlovákia 10%...
Sztem van lényegi különbség...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html