Besokalltak Trumptól az egyik amerikai államban - függetlenségi népszavazást akarnak

Egyre erősödik az elszakadás iránti vágy az Egyesült Államok legnépesebb államában. Népszavazási kezdeményezést nyújtottak be az ügyben, több mint félmillió aláírást kell összegyűjteni július végéig - írja a Magyar Nemzet.
K. Kiss Gergely, 2017. február 5. vasárnap, 11:12
Fotó: Napi.hu

Tavaly szeptemberben egy, a Kreml által támogatott mozgalom hívására Moszkvában találkoztak olyan aktivisták, akik között a kelet-ukrajnai szakadárok is felbukkantak. Az eseményen jelen volt Louis J. Marinelli, az Igen, Kalifornia függetlenségi kampány egyik vezetője. "Szeretnénk, ha kampányunk nagyobb figyelmet kapna. Nem kötöttünk egyezséget Oroszországgal vagy effélék" - idézi a lap a mozgalmárt, akinek egyébként orosz felesége van és kiköltözött Jekatyerinburgba.

Többlépcsős folyamat

A kaliforniaiaknak kedvez, hogy Donald Trumpot amerikai elnökké választották. A talán legliberálisabb államban négymillió szavazattal kapott többet Hillary Clinton, a demokraták jelöltje. Trump ráadásul csupa olyan témában kampányolt és hozott meg elnöki rendeleteket - bevándorlási reform, Obamacare visszavágása, nők folytatólagos gyalázása -, amelyek a liberálisoknak szúrja a szemét.

Mindezek a Kalifornia függetlenségéért harcoló Igen, Kalifornia kezére játszottak, mely benyújtott egy népszavazási kezdeményezést még tavaly novemberben. Az állami kormányzat múlt hét csütörtökön rábólintott erre, így a mozgalom megkezdheti az aláírásgyűjtést. Száznyolcvan napjuk van, július 25-ig kell összegyűjteni összesen 585 407 aláírást, ez a regisztrált szavazók nyolc százaléka.

Ha mindez összejön, 2018 novemberében lehetne népszavazást tartani arról a kérdésről, hogy visszavonják-e a kaliforniai alkotmány bizonyos rendelkezéseit. Konkrétan azt, amely szerint az állam az Egyesült Államok része és amelynek törvényei fölött az amerikai alkotmány áll. Ezt követően egy további, 2019-es népszavazásra is szükség lenne ahhoz, hogy Kalifornia végleg elszakadjon az Egyesült Államoktól és különálló országként folytassa.

Valószínűtlen forgatókönyv?

A lap szerint nem túl esélyes, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdaságát veszni hagyja az Amerikai Egyesült Államok. Szakértők szerint az így is gyenge lábakon álló, eladósodott állam egyedül nem tudna talpon maradni. Ennek ellenére a közvélemény egyre inkább a calexit pártjára áll.

A lakosság 32 százaléka pártolja az elszakadást a Reuters/Ipsos december 6-a és január 19-e között végrehajtott közvélemény-kutatása szerint. A mostani eredmény több, mint amit a skót függetlenségi népszavazás idején, 2014-ben mértek (20 százalék volt akkor).

"Annyira nagy az ellenszenv Donald Trumppal szemben, hogy sok állampolgár szerint okosabb lenne távozni, mint harcolni" - jelentette ki a Reutersnek Steve Maviglio demokrata politikai tanácsadó. Az Igen, Kalifornia mozgalom népszerűségét jelzi, hogy az elnökválasztás előtt a levelezőlistájukra feliratkozottak száma 2500-ról több mint 115 ezerre ugrott.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2017.02.06 05:27

@Winter: Ja komoly zavar van a fejedben, nem csodalom hogy mar te is erzed :DD

Kalifornia nem szovetkezett a ruszkikkal, csak a tisztanlatas kedveert, foloslegesen hazudozol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.05 21:21

Na ez érdekes. A ruszkikkal szövetkezve akarnak elszakadni az USÁ-tól, Trump miatt. Erzek némi zavart az erőben. :-)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.02.05 12:55

@VasiMu:
Vasi mula, balos náci kifejezés nekem új, arrafelé a káboztázs kertben teremnek ilyen gondolatok?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antonchigurs, 2017.02.05 12:48

USA területének 2/3-át mexikótól rabolta, ha visszakerülne, a drogos-elvetemül bűnöző-pulyagyáros tömegekre, nagyon cudar világ jönne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.02.05 12:06

A berxit jó, a calexit rossz.

A brexit jó, mert a mocskos EU ellens, a calexit jó, mert a neonácikkal takarózó Trümp-ellenes.

Ilyen egyszerűek a dolgok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html