Az Egyesült Államokban az idén az árampiacon 2800 MW napenergia szerződét kötöttek, ami 1 gigawattal több, mint az összes korábbi év eredménye együttvéve - írta meg a napokban a PV Magazin. A Rocky Mountain Institute (RMI) friss jelentése egyenesen a megújuló energiatermelés piaci szerepvállalásának kiemelkedő éveként jellemezte 2018-at, és közvetve eltemette a szénerőműveket.

Ahogyan azt korábban a Napi.hu megírta: bár Donald Trump már az elnöki választási hadjáratában ígérte a szén(bányászat) renoméjának visszaállítását, a 2010 óta tartó, egyre mélyülő válságot nem tudta megállítani, sőt, a zuhanását sem tudta lassítani. Az Egyesült Államokban a 2017-ben lekapcsolt szénerőműves termelőkapacitások nagysága nagyobb volt már a működésben maradókénál, idén pedig már az is visszafogott prognózisnak tűnt, hogy az eredetileg tervezettnél hamarabb nyugdíjazandó erőművek arányát már 65 százalékra saccolták.

Az USA energiamixében 2014-ben még 39 százalékos részesedéssel bíró szén aránya mára beesett 30 százalék alá...

Donald Trump amerikai elnök, fotó: AFP

A villamosenergia-ipar szénről leválásának hátterében rendre a palagáz és a megújuló energiából termelők fokozatos térnyerése és piaci növekedése áll. Emiatt csökken a szénerőművek kihasználtsága, mivel a rendszer szinten rugalmasan skálázható palagáz, földgáz, illetve a szél-, és napelemes termelések összességében átbillentették a mérleg nyelvét: már költségszinten is egyre biztosabban tudnak a szenes erőművek alá ígérni.

Átalakuló világ

Nevadában igen drámai lett a változás. A karácsonyi New York Times hosszú, interaktív összeállítást készített arról, hogy 2001-2017 között hogyan változott az egyes szövetségi államok (és összesítve: az USA) energiaforrás-használata.

E szerint míg az ezredfordulót követően Nevadában a szén aránya az áramtermelésben 52 százalékos volt, és a leginkább meghatározó energiaforrásnak számított, 2017-ben a vezető helyet a gáz (69 százalék) vette át, de a szén elé befért már nem csak a nap (12 százalék), de a geotermikus energia is (9 százalék). Pedig utóbbi, legalábbis a mennyiségét tekintve, az elmúlt két évtizedben alig-alig változott.

Nevada állam energiamixe (2001-2017)
Kép: New York Times

Alabamában is nagyot zuhant a szén (58-ról 30 százalékra; az első helyről a gáz és az atomenergia mögé, a harmadikra), és bár Iowában maradt a szén első helyen, ma már az a kérdés: meddig még. A 2001-ben mért 85 százalékról mostanra majdnem a felére (44 százalék) esett az aránya az energiamixben, miközben a szélenergia "kinőtt a földből" és jelenleg 37 százalékon áll. (Van példa arra is, hogy a szén hegemóniája megmaradt: Nyugat-Virginiában 98 százalékról csupán 93 százalékig esett.)

A Natural Resources Defense Council (NRDC - a  természeti erőforrások védelmére létrehozott nonprofit szervezet) éves jelentése szerint a megújuló energia az Egyesült Államok villamos energia ellátásának 16 százalékát teszi ki ma úgy, hogy a 2018 első félévében a rendszerbe épített új termelőkapacitások 43 százaléka zöldenergia termelő egység volt. Ez utóbbiak több mint fele szél-, illetve napenergia forrásokra támaszkodik. A megújuló energiaforrások arányának növekedése és az alacsony földgázárak miatt idén az Egyesült Államok az elmúlt 39 év legalacsonyabb szénfelhasználási szintjét produkálta az NRDC szerint.

A Facebook az első, de...

Az RMI által publikált jelentésben szerepelnek a naperőművi platformot igénybe vevő legerősebb cégek, melyek nem meglepő módon szinte mind techcégek. Köztük a Facebook jelenleg a No.1, mivel az alabamai georgiai, új-mexikó-i, oregoni és utahi adatközpontjai kiszolgálására összesen 1 GW naperőművi kapacitást kötött le a cég.

Az AT&T a maga 820 MW megújuló energia beszerzésével a második, de figyelemre méltó, hogy míg a Facebook négy éve kacérkodik a napenergia használatával, az AT&T számára a 2018-as éve az első "napos vállalás". A távközlési céget az ExxonMobil, a Microsoft és az Apple követi - az RMI adatai szerint. Utóbbi két cég - ahogyan a nem is ragsorolt Google is - azonban magyarázat után kiált: e három vállalat az elsők között kezdett a megújuló energiákra átállásba, sőt, a Google már a teljes energiafelhasználását megújuló energiák beszerzésére vonatkozó megállapodásokkal fedte le.

A jelentés prognózist is készített, mely szerint 2025-ig az amerikai vállalatok megújuló energiaforrásokra támaszkodó beszerzése a négyszeresére nő.