Itt az ideje, hogy a világ felébredjen végre, és észrevegye, hogy nyakunkon van az újabb ebola-járvány. A megerősített megbetegedések száma márciusban átlépte az ezret, ami a második legrosszabb adat a borzalmas járványt okozó víruscsoport felfedezése óta - fúj riadót a Financial Timeson (FT) megjelent cikkében David Pilling az üzleti sajtóorgánum publicistája. Az egész úgy kezdődött, hogy az antwerpeni Institute of Tropical Medicine kutatóintézet kapott egy termoszt a Kongói Demokratikus Köztársaságból (akkori nevén Zairéből).

A tartályban egy flamand apáca vérmintája volt, aki egy ismeretlen betegségben vesztette életét. A kór lázzal, megállíthatatlan hasmenéssel és vérzéssel járt. A legtöbb ember, aki érintkezett a fertőzöttel, heteken belül belehalt a betegségbe. Később ez a borzalom kapta az azóta már kimondásával is rettegést kiváltó ebola elnevezést.

Visszatért

Az ebola visszatért és világ egyáltalán nem vesz erről tudomást - szögezi le az FT publicistája. A betegség történetének második legsúlyosabb pusztításában csendben halnak meg az emberek Kongó keleti részén, ami a világ egyik legszegényebb térsége. A megerősített megbetegedések száma március 26-áig elérte az 1000-et és 639 végződött a páciens halálával - adta hírül az ország egészségügyi minisztériuma. Ez még messze van a 2014 és 2016 közti nyugat-afrikai járvány 11 ezer áldozatától, amikor a kór lecsapott Guineára, Sierra Leonéra, Libériára és más térségekre. Ugyanakkor nagyjából ezt a szintet érte el a pusztítás 2014 júliusában, mielőtt felgyorsult volna a terjedése.

A mostani kitörés egyáltalán nincs a hatóságok ellenőrzése alatt. Peter Piot mikrobiológus, aki 27 éves volt az ebola 1976-os megjelenésekor, felhívja a figyelmet arra, hogy járvány terjedése az elmúlt napokban vett lendületet. Sok megbetegedést nem lehet az ismert átadási láncokhoz kötni, ami azt jelenti, hogy a betegség kikerült az egészségügyi szervezetek ellenőrzése alól.

Ha nem sikerül ezen gyorsan változtatni, akkor a járvány eléri a nagyvárosokat, ahol sokkal nehezebb megfékezni. Így eljuthat Ugandába, Ruandába vagy Dél-Szudánba is. A jó légi közlekedési kapcsolatok nyomán bárhol a világon felütheti a fejét.

Rosszabb a helyzet

Igaz ugyan, hogy 1976-ban misztikus volt a vírus, mert semmit sem tudtak róla a szakemberek, ám a faluban, ahol a járvány központja volt, viszonylag könnyen megállíthatták a terjedését. A betegek átlag 70 emberrel kerültek érintkezésbe, akinek átadhatták a kórt. Ezeket le lehetett nyomozni és a szokásos módszerekkel - kézmosás, kesztyű viselése, a betegek elkülönítése és a halottak gyors elhantolása - hónapokon belül meg lehetett fékezni az Ebolát.

Eltelt negyven év és az emberek sokkal mobilabbak. A nyugat-afrikai járvány idején a betegek 100-200 másik emberrel kerültek kapcsolatba, ami alaposan megnehezítette az egészségügyi hatóságok dolgát. Ez újra megtörténhet, és ha az ebola eléri Goma városát, egymillió ember forgalmas közlekedési központját a ruandai határon, akkor igazán nagy lehet a baj.

A helyzetet nehezíti, hogy Kongó keleti részén tucatnyi fegyveres milícia tagjai harcolnak, többségük túszejtésből tartja fenn magát. Egy iszlamista terrorista csoport is tevékenykedik a térségben, amely fenyegeti a külföldi orvosok és más önkéntes egészségügyi segítők életét. Emellett szétkergethetik a fertőzött embereket a térségben.

Nincs bizalom

Mindezeket tetézi az a baj, hogy a helyiek nem bíznak senkiben. A Lancet Infectious Diseases című lapban megjelent, szeptemberben készült felmérés szerint - ez egy hónappal volt azután, hogy kitört az újabb Ebola-járvány - a pusztítás központjában lévő faluban az emberek negyede azt hiszi, hogy az ebola nem is létezik. Több mint 40 százalékuk úgy véli, hogy a hatóságok eltúlozzák a járvány jelentőségét a régióban. Ezt az feltételezésüket megerősítette, amikor a kormány a járványra hivatkozva halasztotta el az elnökválasztást decemberben.

A bizalom megteremtésére tett lépések enyhén szólva vegyes eredménnyel jártak. Az orvosi személyzetet tetőtől talpig védő felszerelés hatékony, de úgy néznek ki benne a segítséget kínáló emberek, mint ha a Földön kívülről jött űrlények lennének. A biztonság érdekében mindig erős katonai kísérettel jelennek meg, ami csak fokozza a velük szembeni ellenérzéseket.

Új stratégia

Piot szerint, aki ma a London School of Hygiene and Tropical Medicine intézet igazgatója, meg kell változtatni az ebola elleni harc stratégiáját. Az egészségügyi személyzetet a Merck oltásával védik. Ez szerinte lefékezte a betegség terjedését. A szakember azt ajánlja, hogy a Johnson & Johnson oltásával, amely milliószámra áll rendelkezésre, húzzanak fel védelmi falakat immunissá tett emberekből. Ne feledjük: a kapcsolatokkal sűrűn átszőtt mai világban az utasszállító repülőgép sebességével terjedhetnek a járványok!