Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A republikánus képviselők új ötlettel álltak elő tegnap az amerikai kongresszusban, egy úgynevezett "határ-kiigazított társasági-adó" bevezetését javasolják. Ennek lényege, hogy megszüntetnék az importköltségek adószámításnál figyelembe vett levonhatóságát, eközben az exportbevételeket kedvezőbb elbírálás alá vonnák.

Bár Trump maga az ötletet túlságosan bonyolultnak nevezte, a képviselők körében meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett a kezdeményezés a beszámolók szerint.

A Goldman Sachs elemzőinek számítása szerint az amerikai ipart támogatni hivatott intézkedésnek azonban lehet egy komoly kellemetlen mellékhatása is, azonnal drágulna ugyanis az amerikai piacon az olaj. Ez jót tenne az amerikai kitermelés mennyiségének, a befektetési bank számításai szerint azonban hatására az amerikai WTI olaj árfolyama 10 dollárral emelkedne hordónként a Brent olaj árfolyama fölé, jelenleg 3 dollárral olcsóbb annál.

Mindez azt jelenti, hogy minden egyéb körülmény változatlansága mellett jelenleg 25 százalékkal ugrana meg a WTI árfolyama a lépésre válaszul, s ugyanez lenne igaz a finomított termékek piacán is.

Az áremelkedésre viszont az amerikai kitermelők azonnal kitermelés növeléssel reagálnának, amely súlyosbítani a helyzetet az olajpiacon, amely épp most kezd magához térni az elmúlt évek hatalmas áresése után. Ez nagyjából 50 dollárig nyomhatná vissza a WTI hordónkénti árát - írja a Reuters a bankra hivatkozva. Mivel a Brenthez képesti árkülönbség megmaradna, ezzel a Brent olaj hordónkénti ára nagyjából 40 dollárig esne.