Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hivatalos bejelentést tett magyar idő szerint hajnalban Barack Obama amerikai elnök: megölték Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét. A Dow Jones hírügynökség úgy értesült, hogy a terrorista vezetővel a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy pilóta nélküli repülőgépe végzett Iszlámábád közelében, más források szerint viszont egy kis létszámú kommandós alakulat.

Az első híradások nyomán, a hivatalos bejelentést megelőzően több tucat ember spontán ünneplésbe kezdett a Fehér Ház előtt. A pakisztáni hírszerzés illetékesei is megerősítették, hogy az al-Kaida vezetőjét megölték Iszlámábád közelében.

A bejelentés nyomán a távol-keleti tőzsdéken kissé csökkent az arany és az olaj ára, 8-10 százalékos mínuszba került az ezüst, kissé erősödött a dollár, az eurusd 1,48 alá került. A részvények emelkedtek, az S&P-500 határidős jegyzése 0,8 százalékkal (11 ponttal) ugrott föl és reggel negyed nyolckor 1370,5 ponton állt.

Olajpiaci szakértők egyelőre nem tudják megválaszolni azt a kérdést, hogy hosszabb távú és jelentős olajárcsökkenést hozhat-e Oszama bin Laden kiiktatása - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) jegyzése 1,72 dollárral, hordónként 112,212 dollárra, a londoni Brentté 1,17 dollárral, 124,72 dollárra csökkent a hír bejelentése nyomán, mivel mérséklődött az olajlétesítmények elleni terrortámadások veszélye. Ugyanakkor a piacok további hírekre várnak, amelyek megvilágíthatják az esemény súlyát, következményeit. Ennek függvényében akár további jelentős árcsökkenés kezdődhet.

A forint enyhén erősebben kezdte a hetet, amelyet szakértők annak tudtak be, hogy Bin Laden halálhírére a nagyobb tőzsdeindexek határidős jegyzései emelkedést mutattak, s a kockázatosabb eszközök. Az euró forintárfolyama 30 fillérrel lett alacsonyabb, 264-ig ereszkedett a kurzus.

A bin Laden halálhírére megindult emelkedés a nemzetközi tőzsdéken pluszos nyitást hozott a BÉT-en is, az index azonban hamar lefordult.

Oszama bin Laden likvidálása után figyelmeztetést adott ki az amerikai állampolgárok számára Washington.