Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Benjamin Netanjahu furcsa hetet él át most: Izrael állam történetében ő az első, aki ötödjére is miniszterelnöki esküt tehetett le, de egyben ő az első hivatalban lévő kormányfő is, aki ellen korrupciós vádak miatt eljárást indítottak és az bírósági szakaszba ért még hivatali ideje alatt. Az ügy előzménye, hogy tavaly novemberben vesztegetéssel, csalással és hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. A nyomozás szerint három esetben a milliomos barátaitól kapott ajándékokért cserébe a médiamágnásoknak biztosított szabályozási kedvezményeket.

Netanjahu - ahogy azt a Reuters írja - boszorkányüldözésnek minősítette a vádakat, valamint jelezte, hogy az állítólagos vádak miatt nem mond le, azok pedig nem befolyásolják a miniszterelnöki munkájának ellátását. Ugyanakkor annyiban biztosan hátráltatja majd az eljárás, hogy a bíróság elutasította a kérését, hogy távol maradjon a nyilvános ülésektől, így azokon kötelező lesz részt vennie.

Hat évvel ezelőtt Ehud Olmert volt miniszterelnököt már bűnösnek találták egy vesztegetési ügyben, amiért 16 hónapot kellett börtönben töltenie. Az eljárásra viszont 2006-2009-es hivatali ideje után került sor.

Netanjahu egy egy éve tartó politikai patthelyzet után tudott kormányt alakítani: Izraelben háromszor kellett előrehozott választást tartani, de minden alkalommal elmaradt pártja, a Likud az abszolút többséget jelentő eredménytől, így koalíciós tárgyalásokat kellett kezdenie a baloldali-centrista, Beni Ganz által vezetett tömörüléssel, ez mindezidáig kudarcba fulladt.

A mostani miniszterelnök kifejezetten jó kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel, de a héten megalakult kormánya és a magyar külügy támadt egy kisebb vita már az első napokban. Szijjártó Péter magyar miniszter kollégájával folytatott beszélgetésről pontatlan tájékoztatást adott: az izraeli fél jelezte, hogy nem volt szó az identitás és a nemzeti szuverenitás fontosságáról, mint az a magyar politikus kijelentette - ahogy azt az Index összefoglalta.