Bizarr jóslat Észak-Koreával kapcsolatban 2018-ra

Viszonylag jó találati aránnyal jósolta meg egy éve 2017 néhány eseményét a Bloomberg publicistája, aki miután elszámolt tavalyi előrejelzésével, 2018-ra is "megtette tétjeit". A legbizarrabb előrejelzést minden bizonnyal az észak-koreai rezsimmel kapcsolatban adja.
Komócsin Sándor, 2018. január 2. kedd, 15:38
Fotó: AFP

Elég jó találati aránnyal adott prognózist 2017 néhány eseményére Stephen L. Carter, a Yale University jogász professzora, több regény és tudományos mű szerzője, a Bloomberg publicistája. Ami az USA belpolitikai fejleményeit illeti, azt várta, hogy Donald Trump további szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, mivel fékezni akarja Moszkva geopolitikai előrenyomulását (elsősorban Ukrajnában). Ez a jóslat bejött, igaz, az elnök csak a republikánus többségű kongresszus ösztökélésére hozta meg a szigorításról szóló a döntését.

Ellensúly és jég

Carter azt várta, hogy miután a Fehér Házba a demokrata Barack Obama helyett a republikánus Trump került, az amerikai baloldal újra rá fog jönni, milyen fontos korlátozni a végrehajtó hatalmat. Az egyik ellensúlyt az üzleti élet felelősségteljes fellépésében fogják megtalálni - például a környezetvédelem területén, amelyről az új elnök adminisztrációja visszahúzódott. Így is lett.

A professzor azt jósolta, hogy az Északi-sarki jégtakaró tovább fog olvadni, ami persze nem volt kockázatos előrejelzés. Ugyanakkor szeptemberben, amikor általában a legkisebb a jégtakaró, 2017-ben valamivel több volt a jég, mint 2016-ban. Több évtizedes összehasonlításban azonban még így is a legkisebbek között volt a Föld északi jégsapkája.

A publicista a bitcoin kriptodeviza értékének alakulásával kapcsolatban tévedett a legnagyobbat. Azt várta, hogy a 2017. eleji növekedés után az árfolyam visszatér a 2015-ös szintre. Ehelyett a bitcoin megállíthatatlanul erősödött. Végül egyelőre nem tudjuk, hogy a Csillagok háborúja VIII. része lesz-e 2017 legnagyobb bevételt hozó filmje, ha a 2018-as mozijegyeladásokat is hozzávesszük a cechez.

Nem lesz impeachment

Ami 2018-at illeti Carter szerint Robert Mueller különleges ügyész csak ősszel, valamikor az időközi kongresszusi választások után hozza nyilvánosságra annak a vizsgálatnak az eredményeit, amely Trump 2016-os kampánystábjának orosz kapcsolatait fürkészi. Ezzel elkerüli, hogy a szavazás befolyásolásának szándékával vádolják. (Trump a napokban azt nyilatkozta, hogy heteken belül vége lesz a kutakodásnak, amely nem fog terhelő megállapításokat tenni rá - a szerk.)

A publicista nem számít a demokraták előretörésére az időközi választásokon. A közvélemény-kutatások ugyan erre utalnak, de a 2016-os elnökválasztás előtt is ugyanez volt a helyzet.

A professzor szerint az eddigi kettőn felül még további egy-két személy ellen emelhetnek vádat Mueller vizsgálatában, de csak azzal a gyanúsítással, hogy félrevezették az őket kérdező jogászokat. Mueller nem fog semmi olyan ügyet találni, amely miatt kinevezték, azaz a vizsgálat nem fogja megállapítani, hogy Trump vagy bármely embere megengedhetetlen kapcsolatban állt volna az orosz kormánnyal.

Jeges jóslatok

Carter ezúttal pontos számot ad az Északi-jégsapka olvadásáról. Eszerint több mint 100 gigatonna jég vész el 2018-ban, ami be fogja indítani a riadócsengőket a földi civilizáció végétől rettegő szkeptikusoknál. Egy másik 2017-es előrejelzés párja a következő: 2018-ban a Jurassic World: Bukott birodalom című film hozza majd a legtöbb bevételt a mozikban.

A több értelemben is jeges prognózisnak számít a publicista várakozása a téli olimpiával kapcsolatban. Nem tesz jót az élsport népszerűségének, hogy az orosz sportolók csak egyéni indulóként - tehát nem saját nemzetük színeiben - vehetnek részt a versenyeken. Az élsport népszerűsége tovább csökken, ezért a dél-koreai Pjongcshangban rendezendő februári játékokat jóval kevesebben nézik majd, mint a 2014-es szocsi versenyeket. Az utóbbi népszerűsége is elmaradt már a 2010-es vancouveri téli olimpiáétól.

Belpolitikai csiki-csuki

Carter szerint 2018-ban vissza fognak ütni Kim Dszongunra, Észak-Korea sztálinista diktátorára azok a tisztogatások, amelyeket saját rezsimjének vezető köreiben újra és újra végrehajt. A hírek szerint Kim igyekszik megelőzni, hogy államcsínnyel eltávolítsák a hatalomból. Állítólag orosz testőrökkel vette körül magát, mert nem bízik a saját biztonsági szolgálatában.

Ugyanakkor a híres brutalitás, ahogy végez ellenfeleivel, a rendszer régi gárdájához tartozó tisztviselőkkel - például kettőt közülük állítólag légvédelmi ágyúval lövetett le -, továbbá a nemzetközi szankciók miatt a lakosságra nehezedő nyomás pontosan oda vezet majd, amit Kim el akar kerülni. Egy katonai puccshoz.

Ezt követően órákon át özönlenek majd a hírek a nyugati médiából, amelyben belső forrásokra hivatkozva, illetve a szakértőket faggatva a sajtóorgánumok igyekeznek kitalálni, mi is történik a sztálinista diktatúra ködbe burkolózó színfalai mögött. Trump megereszt néhány twitterbejegyzést, amelyek személyes győzelméről szólnak.

A történet végén Kim, ki valamelyik titkos bunkerében túlélte az elvetélt hatalomváltási kísérletet, sértetlenül megjelenik országa tévécsatornáján és a közlik, hogy a puccsot leverték.

A nyitókép forrása: AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK