Bohóc doktorok - valójában amatőr színjátszók - nevettetik meg a cseh kórházakban a beteg gyerekeket és az idősotthonokban lakókat évtizedek óta. Erről a jó szokásukról nem tettek le a koronavírus-járvány idején sem - derül ki a Radio Praha cikkéből. Az ismert korlátozásokhoz ugyan nekik is alkalmazkodniuk kellett, de szerencsére ez gyorsan ment - számolt be a bohóc doktorok szervezetét vezető Katerina Slámová Kubesová a hírportálnak.

Szerencsére a korlátozások ellenére élőben kereshetik fel a felvidításra szoruló gyerekeket és időseket, az igazi ápolók és orvosok készségesen részt vesznek produkcióikban - mondta Kubesová. A 2020. tavaszi nagy leállás rövid időre őket is távol tartotta a kórházaktól és az idősotthonoktól, ám már májusban vissza tudtak térni élő produkcióik színpadára. Ezt annak köszönhetik, hogy a régóta ismerik őket és vállalták, hogy betartják a legfontosabb szabályokat köztük a távolságtartást és a maszkviselést.

Produkcióikon nem sokat kellett változtatni, mivel azok 90 százalékban improvizációk, ezért teljesen rugalmasak. Mostanában legalább annyi pozitív visszajelzést kapnak beteg és idős közönségüktől, mint a holtfáradtan dolgozó egészségügyiektől. Ahova nem tudnak eljutni személyesen, oda az internet segítségével látogatnak el. Egy online alkalmazás segítségével a közösségi médián keresztül adnak félórás távprodukciót. Családok is meginvitálhatják ily módon lakásukba a bohóc doktorokat, ha például egy gyerek betegen fekszik otthon. Ugyanez a helyzet a karanténban lévő gyerekekkel.