Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kilencfős monetáris tanács egyhangúlag szavazott a jelenlegi alapkamat fenntartása mellett. A testület 435 milliárd fonton hagyta a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet, és döntött a befektetési besorolású vállalati kötvényekre külön meghirdetett, tízmilliárd fontos eszközvásárlási program folytatásáról is.

Negyedéves inflációs jelentésében a Bank of England rontotta a brit gazdaság növekedésére adott előrejelzéseit a májusi prognózishoz képest. Ezek szerint a brit hazai össztermék 2019-ben a várt 1,5 százalék helyett 1,3 százalékkal, 2020-ban pedig 1,6 százalék helyett szintén 1,3 százalékkal növekedhet. 2021-re viszont a korábban becsültnél erősebb, 2,3 százalékos bővülésre számít.

A monetáris tanács döntését ismertető sajtótájékoztatón Mark Carney, a brit jegybank kormányzója egyrészt a globális gazdaság növekedésének lassuló ütemével, az Egyesült Államok és Kína között kiéleződő kereskedelmi háborúval, másrészt pedig a brit európai uniós tagság megszűnését (brexit) övező bizonytalanság utóbbi időszakban tapasztalt jelentős mértékű növekedésével indokolta a módosítást.

A brit gazdaság idei és a 2020-as évre vonatkozó növekedéséről szóló előrejelzések azon a feltevésen alapulnak, hogy az Egyesült Királyság rendezett módon válik ki az Európai Unióból. A növekedés azonban jelentősen alacsonyabb mértékű lehet, amennyiben a brit tagság megállapodás nélkül szűnik meg. Ebben az esetben gyorsulna az infláció, a font árfolyama pedig tovább gyengülne a dollárral szemben - figyelmeztetett a jegybank.

A Bank of England alacsonyabb negyedéves összevetésű növekedésre számít a júniussal zárult negyedévben az év első három hónapjában jelzett 0,5 százalékos növekedéshez képest.

A brit jegybank megállapította továbbá, hogy 2016 augusztusa óta nem volt olyan nagy a recesszió veszélye, mint most. A csütörtökön bemutatott jelentésben egyharmados esélyt adott arra, hogy a brit gazdaság 2020 elején recesszióba fordul. Az előző jelentésben nem szerepelt recessziós előrejelzés.

A bejelentések hírére tovább gyengült a font értéke a dollárral szemben. A fontot évek óta nem jegyezték olyan alacsonyan a dollárral szemben, mint a napokban, amióta hivatalba lépett az új brit kormányfő, Boris Johnson. A kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője rendre azt hangsúlyozza, hogy az Egyesült Királyság mindenképp kilép az Európai Unióból a brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár sikerül megállapodást elérni, akár nem.