Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyereséghez a devizatartalék 4,7 milliárd frankkal járult hozzá, az aranykészlet felértékelődése pedig 1,4 milliárddal az SNB előzetes becslései szerint. A konszolidált eredmény ennél nagyobb lehet, mégpedig az ún. stabilizációs alap hozzájárulása miatt.

Korábban, az euróval szemben bevezetett 1,20-as árfolyamlimit előtti időkben óriási összegeket emésztett fel a frank tempós erősödése és az az elleni folyamatos küzdelem, így például 2010-ben 21 milliárdra rúgott a veszteség az aranyon elért hatmilliárdos nyereség dacára.

Az árfolyamküszöb védelméért folytatott tevékenység persze meglátszik a devizatartalék növekedésén: a december végi 427,2 milliárd frankos érték 68 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az SNB azt tervezi, hogy egymilliárd eurót osztalékot fizet ki tulajdonosainak, a kantonoknak és a svájci államszövetségnek. A jegybank akkor is fizetett, amikor mínuszos lett az év, mégpedig a céltartalékot csapolta meg 2011-ben. Most 3,6 milliárd frankot terveznek allokálni a devizatartalékok esetleges veszteségeire megképzendő céltartalékra.