Újabb államfőt talált meg a métely

Jeanine Anez bolíviai ideiglenes elnöke bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A bolíviai kormány megerősítette a hírt, továbbá közölték azt is, hogy legalább hét miniszter, köztük az egészségügyi miniszter tesztje is pozitív lett.
Rácz Gergő, 2020. július 10. péntek, 14:52
Fotó: AFP

Jól és erősnek érzem magam. Távmunkát fogok végezni, és szeretnék köszönetet mondani minden bolíviainak, hogy segítenek nekünk ebben az egészségügyi válságban - írja a Reuters nyomán a Világgazdaság.

Bolíviában országos zavargások törtek ki még októberben a vitatott választások eredménye után, ennek következtében Evo Morales elhagyta az országot. Bolívia decemberben letartóztatási parancsot adott ki az időközben Argentínába menekült Moralesszel szemben lázadásra való felbujtás, terrorizmus és terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt.

A dél-amerikai országban várhatóan szeptember 6-án tartják az általános választásokat. Eredetileg májusban tervezték volna a voksolást, de a világjárvány miatt el kellett halasztani. Bolíviában mintegy 11,5 millióan élnek, közel 42 ezer fertőzöttet regisztráltak és 1500 halálesetről lehet tudni.

Jair Bolsonaro brazil elnök kedden közölte, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A politikus egy nappal korábban már jelezte, hogy lázas. Mint mondta, harmincnyolc fokos láza volt, de a tüdeje tiszta, ami a hadsereg kórházában végzett vizsgálatból derült ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK