Orbán Viktor kormányfő brazíliai munkalátogatása keretében kétoldalú megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán. A találkozó során a felek áttekintették a két ország közötti nemzetközi, gazdasági és politikai együttműködési lehetőségeket.

A magyar miniszterelnök megerősítette Jair Bolsonaro meghívását Magyarországra, melyet a brazil elnök elfogadott - közölte a sajtófőnök. A magyar miniszterelnök január 1-jén Bolsonaro új brazil elnök beiktatásán is részt vett.

Donald Trump is gratulált

Gratulálok Jair Bolsonaro elnöknek, aki nagyszerű beiktatási beszédet mondott. Az Egyesült Államok önökkel van - írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. Bolsonaro szintén Twitter-bejegyzésben köszönte meg az amerikai elnöknek "a bátorító szavakat". Együttes erővel, Isten segedelmével, felvirágzást és haladást teremtünk népeinknek - idézte az új brazil elnököt az MTI.

Kicsoda Bolsonaro?

A 63 éves nyugalmazott katonatisztet, aki 1990-től 27 éven át a Kereszténydemokrata Párt (PCD) kongresszusi képviselője volt, kedden iktatták be elnöki hivatalába a brazil fővárosban.

Beiktatási beszédében a politikus azt ígérte, hogy "helyreállítja a rendet" országában, harcolni fog a bűnözés, a korrupció és a baloldali ideológia ellen. Később beszédet mondott hívei előtt is, és a többi között elmondta: "Ma van az a nap, amikor a nép elkezdhet megszabadulni a szocializmustól és a politikai korrektségtől." Egyúttal teljes elkötelezettségét ígérte "álmaink Brazíliájának felépítéséhez".

Provokatív kijelentései és állásfoglalásai okán Bolsonarót az amerikai sajtóban gyakran "a trópusok Trumpjaként" emlegetik - írta az MTI.

Jair Bolsonaro a Szociálliberális Párt jelöltjeként nyerte meg az elnökválasztást, és a katonai diktatúra (1964-1985) bukása óta ő az első (szélső)jobboldali elnök Brazíliában.