Lázadnak a lengyelek

Egyre több lengyelnek van tele a hócipője az áruházak vasárnapi zárva tartásával és a helyzet várhatóan romlik, mert idén már havonta három vasárnapra érvényes a tilalom.
Barabás Júlia, 2019. január 27. vasárnap, 15:22
Fotó: Shutterstock

A vasárnapi kereskedelmi tilalom megosztotta Lengyelország lakosságát, miután azt a legendás Szolidaritás szakszervezet javaslata alapján vezették be és az erősen hívő katolikus országban sokan egyetértettek vele. A tilalmat fokozatosan vezetik be: idén már havi 3 vasárnap kötelező a boltoknak zárva tartaniuk. Ez pedig nemcsak a forgalmon, hanem az emberek hangulatán is nyomot hagy - írja a Rzeczpospolita.

A kereskedelmi tilalmat helyeslők száma november óta  három százalékponttal, a lakosság 28 százalékára csökkent. Amikor a törvényt bevezették ugyanannyian helyeselték azt, mint amennyien nem, de az utóbbi időben a helyzet megváltozott - derül ki a Maison&Partners tanácsadó cég vizsgálatából.

A lengyelek 71 százalékát leginkább az háborítja fel, hogy a politikusok akarják meghatározni, mit csináljanak a hétvégéjükön. Emiatt ma már sokkal több a törvény ellenzője, mint támogatója. A lengyelek 39 százaléka semmilyen formában nem fogadja el azt. A jogszabályt többen ellenzik a kis- és a nagyvárosokban, mint falun.

A felmérés szerint a törvény kevesek vásárlási szokásait változtatta meg: mielőtt a szigorítást bevezették, a megkérdezettek 85 százaléka vasárnap is vásárolt, ez a váltás után 78 százalék csökkent. Akik továbbra is vasárnap mennek boltba, csak a helyet változtatták meg: a kis boltokban, a benzinkutaknál és a pékségekben vásárolnak, amelyek nyitva lehetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK