Boris Johnson nem akar határellenőrzést az ír-északír határon

A brit kormány nem akar fizikai határellenőrzést az ír-északír határon - hangsúlyozta Boris Johnson brit kormányfő az ír hivatali partnerével folytatott keddi telefonbeszélgetésén.
K. Kiss Gergely, 2019. július 30. kedd, 18:12
Fotó: Pixabay

A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a Boris Johnson ismét egyértelművé tette, hogy az Egyesült Királyság mindenképp kilép az Európai Unióból a brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján, október 31-én.

Ugyanakkor biztosította Leo Varadkar ír miniszterelnök afelől, hogy kitartanak a felekezeti erőszakot lezáró nagypénteki béke mellett, és soha nem állítják vissza a fizikai ellenőrzést Írország és Észak-Írország közötti határszakaszon, amely a Brexitet követően az egyedüli szárazföldi határ lesz az EU és az Egyesült Királyság között - írja az MTI.

A brit kormányfő hivatalának tájékoztatása szerint Boris Johnson hangsúlyozta, egyértelmű célja, hogy az Egyesült Királyság megállapodással lépjen ki az Európai Unióból, de ehhez olyan megállapodásra van szükség, amely nem tartalmazza az ír-északír határra vonatkozó tartalékmegoldást.

A kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora - amelynek a szerda óta hivatalban lévő Johnson az egyik szószólója - és a kisebbségben lévő kormányt kívülről támogató észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) határozottan elveti a tartalékomegoldást (backstop). Az erről szóló záradék alapján ugyanis az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását.

A két kormányfő kitért az észak-írországi önkormányzatiság helyreállításának ügyére is, és a tájékoztatás szerint eltökéltek abban, hogy ez a lehető leghamarabb megvalósuljon. A felekezeti hatalommegosztásra alapuló önkormányzatiság 2017 januárja óta nem működik Észak-Írországban, áprilisban azonban Leo Varadkar és Johnson hivatali elődje, Theresa May megállapodott az önkormányzatiság helyreállítását célzó tárgyalások felújításáról. Az új brit kormányfő a támogatásáról biztosította a folyamatban lévő tárgyalásokat.

Ez volt a két politikus első telefonbeszélgetése azóta, hogy Boris Johnson lett a brit kormányfő. Leo Varadkar gratulált kollégája kinevezéséhez, és meghívta őt Dublinba, hogy személyesen tárgyaljanak a brit európai uniós tagság megszűnéséről és Észak-Írországról. Az ír miniszterelnök a beszélgetés során kitartott az európai uniós álláspont mellett, miszerint nem lehet újratárgyalni a Brexit-megállapodást. Az előző brit kormányfő Theresa May által elért egyezséget a brit parlament háromszor is elutasította, legfőképp a tartalékmegoldás miatt.

Boris Johnson keddi walesi látogatásán később úgy fogalmazott, az Európai Unió döntésén múlik, hogy az Egyesült Királyság megállapodással vagy anélkül lép ki a közösségből. "Nem törekszünk erre, és nem is gondoljuk, hogy így lesz" - mondta a brit kormányfő, aki a hivatalba lépése óta eltelt hat napban mindazonáltal fokozta az előkészületek ütemét a megállapodás nélküli Brexitre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2019.07.30 20:59

@lordofearth: ja, hát akkor jó...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.30 20:20

@Darquan:
Ha Boris nem akarja, akkor nem lesz....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2019.07.30 19:58

@lordofearth: de kell pedig.
kgborisz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.30 19:29

Na végre kiderült, mi az igazi probléma a megállapodással - nem lehet határellenőrzés. Borisnak igaza van, az EU meg elmehet az anyjába.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html