Borzalmas repülőgép-baleset történt a Közel-Keleten

Lezuhant egy utasszállító repülő Iránban – senki sem élte túl. A gép fedélzetén 66 ember, 7 személyzeti tag és 59 utas tartózkodott – gyerekek is voltak köztük - írja a hirado.hu, az MTI-re hivatkozva.
K. Kiss Gergely, 2018. február 18. vasárnap, 10:22

A félhivatalos hírügynökség jelentése szerint Irán harmadik legnagyobb légitársasága, az Iran Aseman Airlines 20 esztendős gépe a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól mintegy 620 kilométerre délre csapódott a földbe. A brit Mirror információi szerint a repülő helyi idő szerint hajnali 5 órakor szállt fel, de 20 perccel később eltűnt a radarról, majd - szemtanúk elmondása alapján - egy legelőn kísérelt meg kényszerleszállást végrehajtani.

A Fársz úgy tudja, hogy egy ATR-72 típusú, két turbólégcsavaros repülőgép járt szerencsétlenül. A légitársaság szóvivője az iráni állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a szerencsétlenséget senki sem élte túl. Szemírom kormányzója arról számolt be, hogy a mentőhelikopterek nem tudják megközelíteni a baleset helyszínét, mert nagy a köd, ezért a mentők szárazföldön igyekeznek elérni a roncsot, amely hegyvidéken fekszik. Az ATR-72 olasz-francia fejlesztésű, regionális járatokra fejlesztett gép, melyet a nyolcvanas években terveztek.

A korábbi évek szankciói miatt Irán a legtöbb repülőalkatrészhez képtelen volt hozzájutni, ami miatt az iráni légitársaságok gépparkja elöregedett, s emiatt már több baleset is történt. Az iráni atomprogramról 2015-ben kötött megállapodás után azonban a szankciókat a nemzetközi közösség megszüntette, s Irán nem sokkal később repülőgépek tucatjaira adott le megrendelést nyugati repülőgépgyártóknak - az Aseman Airlines történelmében ez a légi katasztrófa a második.

HOZZÁSZÓLÁSOK