A koronavírus-járvány alatt a lengyelek nem mentek orvoshoz, és a második világháború utáni legnagyobb halálozás alakult ki - adta hírül az onet.pl. A legfrissebb adatokból az derül ki, hogy 2020-ban több mint 76 ezerrel többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Az 1000 lakosra szóló statisztika ilyen rossz utoljára 1951-ben volt.

A lengyelek az otthoni gyógyításban bíznak, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a tünetekről. Így a rendelőkbe, klinikákra sokkal rosszabb állapotban érkeznek a betegek, mintha időben mentek volna. Az is visszatartja a betegeket, hogy megnőtt a várakozási idő, sokkal hosszabbá vált mint a járvány előtt. Ezért inkább - ha erre egy mód van - kivárják a járvány végét. Ez persze azzal a kockázattal jár, hogy még jobban megbetegszik, míg az egészségügyi ellátásra vár.

Orvos professzorok egy csoportja nyílt levelet intézett a betegekhez, amelyben azt kérték, hogy csináltassanak olyan teszteket, amelyek megkülönböztetik az influenzát a koronavírustól. Ne higgyenek annak a pletykának, miszerint a fertőzések 30 százaléka az egészségügyből ered. A professzorok szerint az elmaradt kezelések miatt ma már olyan a helyzet, mint tájkép csata után.

A híres onkológus professzor, Cezary Szczylik főleg a kormányt hibáztatja, amely a kezdetektől fogva nem volt következetes, és minden intézkedésében káosz uralkodott. Egy napon belül is tudtak két egymásnak ellentmondó határozatot hozni. Szerinte a média is hibás. Igaz, hogy a kormány titkolózása miatt nem tudtak hiteles információkat szerezni, viszont e helyett pánikot keltettek.