A bosznia-hercegovinai kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői új, 500 millió dollár összegű kétéves, egy évvel meghosszabbítható hitelről állapodtak meg szakértői szinten.

Costas Christou, az IMF tíz napig Boszniában tárgyaló küldöttségvezetője azt mondta, hogy várhatóan szeptemberben tárgyal a kérdésről az IMF igazgatótanácsa.

Jóváhagyás esetén Bosznia számára lehető válik, hogy a kormány szerkezeti reformprogramjának finanszírozásához az Európai Bizottsághoz, valamint a Világbankhoz is kölcsönért forduljon.

Az IMF 2009 júliusában 1,15 milliárd euró készenléti hitelt bocsátott Bosznia rendelkezésére három évre. Az ország ebből 380 millió eurót lehívott, majd 2010 októberében a keretet befagyasztotta az IMF, mert a kormány nem hajtotta végre a vállalt költségvetési és intézményi reformokat.

Az IMF legújabb előrejelzése szerint idén stagnál a bosnyák gazdaság a korábban várt 0,7 százalékos növekedéssel szemben.