Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke. A 2010-es állami költségvetés például közel hárommilliárd euróval számol ebből a forrásból, ehhez képest június derekáig mindössze az összeg alig egynegyede érkezett meg Brüsszelből - mondta Marek Gábris, a CSOB belga-cseh pénzintézet vezető elemzője. Szlovákia az európai uniós alapok egyik legrosszabb kihasználója, a tíz közép- és kelet-európai uniós állam közül a 8. helyen áll, mindössze Bulgária és Románia teljesítménye marad el a szlovák mögött - jelentette június elején a KPMG nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló társaság. Pozsony a 2007 és 2013 közötti időszakban összesen 11,36 milliárd eurót hívhat le, ehhez képest 2009. december végéig mindössze alig 700 millióhoz jutott, ami 5,5 százalékos eredményességet jelent. A szlovák pénzügyminisztérium szerint 2010. május végéig a tényleges lehívás aránya elérte a 7,67 százalékot. A Fico-kormány koalíciós partnerére, az SNS-re bízta az uniós támogatások kezelését, ám a nacionalista párt által vezetett régiófejlesztési minisztérium botrányoktól volt hangos. A tárca négy év alatt három minisztert fogyasztott el. Az egyik leghírhedtebb ügy az úgynevezett faliújságtender volt, amikor egy uniós pályázatot csak a miniszter hivatalába vezető folyosó faliújságján hirdettek meg, s a pályázatot végül egy a Ján Slota SNS-pártelnök holdudvarába tartozó cég nyerte el. Brüsszel végül egy centtel sem szállt be a projektbe.