Brexit: egyre biztosabb, hogy sokaknak fog fájni

Egyre valószínűbbé vált az elmúlt napokban az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója szerint, hogy megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság. Michel Barnier ugyanakkor azt is mondta kedden Brüsszelben, hogy még mindig van remény ennek elkerülésére.
Dzindzisz Sztefan, 2019. április 2. kedd, 11:57
Fotó: AFP

Úgy vélekedett, nem valószínű, hogy a következő napokban vagy a jövő héten Londonban elfogadják a rendezett kiválást biztosító egyezményt. Michel Barnier az után nyilatkozott, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodás egyetlen alternatívája sem kapott többséget a londoni alsóházban hétfő éjjel.

"Londonnak ki kell jelölnie a követni kívánt utat vagy be kell mutatnia egy tervet a jövőre nézve" - fogalmazott. Elmondta, az unió továbbra is kész arra, hogy Nagy-Britanniával Norvégiához hasonlóan speciális kapcsolatot tartson fent, illetve arra, hogy bent tartsa a vámunóban.

Leszögezte ugyanakkor, az unió nem fogja újratárgyalni a megállapodást, annak elfogadása nélkül pedig London nem kapja meg az EU-tagsága megszűnését követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszak lehetőségét sem.

Az Egyesült Királyság az átmeneti időszak 21 hónapjában részese maradna a vámuniónak és az egységes piacnak, be kellene tartania a közösségi jogot, ideértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, valamint alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, de már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban. "Ha nincs megállapodás, nincs átmeneti időszak" - fogalmazott.

A főtárgyaló megismételte: amennyiben az Egyesült Királyság el akarja hagyni az Európai Uniót, a két éven át tárgyalt, majd elfogadott megállapodás a lehető legjobb és egyetlen módja. Minden más lehetőség - a megállapodás nélküli kiválás vagy az uniós tagság megszűnése dátumának tovább halasztott végső dátuma - káros hatást váltana ki, amelyek következményeit a brit parlamentnek kell viselnie - húzta alá.

Szavai szerint a brit uniós tagság megállapodás nélküli megszűnése sosem szerepelt az unió tervei között. A tárgyalások során mindig a mindkét fél számára lehető legjobb megoldás megtalálása volt a cél.

"Az unióban maradó 27 tagállamnak egységesnek kell maradnia, a felkészülés egy megállapodás nélküli brexitre nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentes lesz, ugyanis lesznek problémák és zavarok. Az EU ennek ellenére minden lehetséges kellemetlenség kezelésére felkészül" - emelte ki.

Barnier elmondta azt is, hogy a kilépés dátumának halasztása azt jelentené, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2019.04.02 17:59

@lomb: ez így mind igaz.
de!
tegyük hozzá, hogy a trágyát ők a kontinensen akarják tudni.
és tegyük hozzá, hogy ez a trágya bizony piros-fehér-kék színű és made in britain...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2019.04.02 17:48

"...be kellene tartania a közösségi jogot, ideértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, valamint alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának..."

Érthető, hogy miért NEM fogadták el a brexit-szkeptikus may által megkötött "szerződést"! Minden megmaradt, ami miatt a brexitet kezdeményezték! EU bíróság, EU jog, befizetés! - a trágya a briteknél maradna...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.04.02 12:39

10. Its the final countdown. Április 12 Brexit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html