Újabb pofont kapott Boris Johnson

A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta pénteken a brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza annak a törvénynek az életbe léptetését, amely elvileg lehetetlenné teszi, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.
Domokos László, 2019. szeptember 6. péntek, 18:33
Fotó: AFP

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett indítványt szerda éjjel fogadta el 327-299 arányban az alsóház, komoly vereséget mérve a kezdeményezést hevesen ellenző Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnökre.

Az alsóházi jóváhagyás után a jogszabály azonnal a Lordok Háza elé került további vitára.

Előzetesen egyértelmű jelek utaltak arra, hogy a rendezetlen brexit tilalmáról szóló törvény tárgyalását a Lordok Házának brexitpárti tagjai megpróbálják addig húzni, amíg végül nem marad idő a végleges változat kihirdetésére. A felsőházban ugyanis száznál több módosító indítványt nyújtottak be a törvényhez, és ezekről egyenként szavazni kellett volna, majd az alsóházban is dönteni kellett volna a felső kamarában elfogadott módosítók sorsáról.

Ez azért kérdőjelezte volna meg a törvény életbe léptetését, mert Johnson már korábban bejelentette, hogy a jövő héttől felfüggeszti a jelenlegi parlamenti ülésszakot, és októberben új kormányprogram meghirdetésével új törvényhozási időszak kezdődik - írta az MTI.

Csütörtökön azonban egyezség jött létre arról, hogy a Lordok Háza nem alkalmazza ezt az időhúzó taktikát, és pénteken kora este a felső kamara jóvá is hagyta a rendezetlen Brexit tilalmáról szóló jogszabályt. Ennek alapján II. Erzsébet királynő további törvényhozási tárgyalási fordulók nélkül kihirdeti a törvényt, amely így hatályba lép.

A jogszabály lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Boris Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenlegi helyzet alapján október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

A kilépés további - immár harmadik - halasztásának jóváhagyásához az Európai Tanács egyhangú döntése szükséges.

Johnson az elmúlt napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az EU-nál a kilépés elhalasztását, és a hét elején kilátásba helyezte, hogy előrehozott választások kiírását kezdeményezi, ha a parlament megszavazza a megállapodás nélküli brexit tilalmáról szóló indítványt.

Az ellenzéki pártok pénteken hivatalosan is egyezségre is jutottak arról, hogy nem fogják támogatni az előrehozott választások kiírását az Európai Unió október 17-én kezdődő csúcstalálkozója előtti időpontra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2019.09.07 14:39

Valahogy jól áll neki, ahogy viktornak is
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2019.09.07 13:43

@Mekelekke: azt látni, hogy te sem látod... :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.09.07 11:11

@csaba7272: Hát nem látja senki, hogy mi a cél? A buta nép megszavazta az EU-ból kilépést, de az ország vezetői jól látják, hogy mekkora baj lesz ebből, ezért a kilépés előtti "átmeneti időszakot" megpróbálják elhúzni minél hosszabbra, mondjuk úgy 50-100 évig. Erről szól az egész színi előadás (már az előző miniszterelnökkel is) : törvényes kereteken belül nem végrehajtani a népszavazást, késleltetni a kilépést, lehetőleg a végtelenségig. Ebben nyújt segítséget az EU vezetősége is, amikor "nem hajlandó megegyezni" velük a kilépés feltételeiről, a látszólagos keménykedés valójában segítségnyújtás a brit vezetőség felé, hogy tudjanak mire hivatkozni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.09.07 09:30

A fideszes bohócok most azt próbálják megmagyarázni hogy bolond Boris győzött. Ezeknek mindig az jó ami árt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2019.09.07 08:48

Így van! Hajrá Mr. Johnny! :)) Léptesd már ki gyorsan, rendezzétek már ezt az ügyet, mert már lassan nem a politikai, hanem a vicclapok első oldalaira illenének a Brexit-ról szóló tárgyalások. Amióta húzzátok ezt a bugyigumit, már megoldottátok volna a brexit utáni kérdéseket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html