Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group 26. alkalommal kiadott félévi ranglistája (Global Financial Centres Index, GFCI) bonyolult, 134 kritériumot és 3360 befektetői értékelést súlyozó mérési módszertannal készült. A cég 104 várost és térséget vett fel a listára, nullától ezer pontig terjedő értékelési skálát alkalmazva.

A cég Londonban ismertetett új, őszi globális rangsorában az első két helyen álló New Yorkot és Londont Hongkong, Szingapúr és Sanghaj követi a felső ötös mezőnyben. Az első tízben szerepel még Tokió, Peking, Dubaj, Sencsen és Sydney

Budapest az új GFCI-rangsorban 603 pontot gyűjtött a megszerezhető ezerből, ugyanannyit, mint a tavasszal kiadott előző listán, vagyis pénzügyi központként betöltött szerepének befektetői és elemzői megítélése nem változott. Pedig a kormány szerint az, hogy az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank a fővárosba tette át székhelyét, bizonyítja, hogy Magyarország egyre vonzóbb pénzügyi központ.

A magyar főváros mégis hét helyezéssel hátrább került, és jelenleg a 78. helyen van, mindenekelőtt számos más feltörekvő pénzügyi központ minősítési pontszámának és rangsorolásának javulása miatt.

Tallinn például 36 pontos nyereséggel 18 helyet javított, és 605 ponttal a 76. helyre került.

Moszkva minősítése 28 ponttal 610 pontra javult, és az orosz főváros így 17 hellyel a 71. helyre lépett előre.

Varsó a 64., Prága az 58. helyre kerül, hat, illetve négy hellyel feljebb előző helyezésüknél.

London az új rangsorban 773, New York 790 pontot kapott a megszerezhető ezer pontból.

Mindkét város pénzügyi központként betöltött szerepének pontszámokban mérhető befektetői megítélése romlott, de New Yorké négy ponttal, Londoné viszont 14 ponttal, így a ranglistát vezető két hagyományos versenytárs közötti pontkülönbség az előző ranglistán kimutatott hét pontról 17 pontra bővült.

A Z/Yen szakértői az új összeállításhoz fűzött elemzésükben hangsúlyozzák, hogy a brexit folyamatát övező bizonytalanságok miatt a befektetői felmérés Londonban dolgozó résztvevői kevésbé bizakodó véleményeket hangoztattak London pénzügyi központként betöltött jövőbeni szerepéről, mint a másutt dolgozó válaszadók az ő városuk pénzügyi szolgáltatási szerepének jövőjéről, jóllehet általánosságban ennek a fordítottja szokott érvényesülni, vagyis a megkérdezett piaci szereplők rendszerint derűlátóbban ítélik meg saját tevékenységi bázisuk helyzetét, mint más pénzügyi központokét.

A lista összeállítói hangsúlyozzák, hogy a felső húszas csoportban Párizs teljesített a legjobban, 10 hellyel a 17. helyre előrelépve.

A cég szakértői kiemelik ugyanakkor az ázsiai és a csendes-óceáni térség erőteljes felzárkózását is. A ház szerint ennek jele, hogy e két régió pénzügyi központjai közül immár hét szerepel a felső tízes mezőnyben.